Tragikomédia Kassán

Pozsony. Az élvonalbeli futballbajnokság 16. fordulójának mérkőzései közül a legnagyobb érdeklődés a rózsahegyiek zsolnai vendégjátékát előzi meg, nem csoda, hiszen a listavezető a második helyezettet fogadja. Kassára látogat a bajnok Inter, a találkozó egyértelmű esélyese a pozsonyi együttes.

Bajban, nagy bajban vannak a csíkos mezes kassai futballistákEugen Vojtišek felvétele Jó passzban vannak a zsolnaiak, zsinórban öt összecsapáson diadalmaskodtak: Petržalka 2:1 (otthon), Slovan 3:2 (idegenben), FC Košice 4:0 (i), Trenčín 3:2 (o), Inter 3:1 (i)! Természetesen odahaza folytatni szeretnék a sikersorozatot. Nemec begyűjtötte negyedik sárga lapját, ezért nem léphet pályára. Helyette a Trencsénből igazolt Klago kap lehetőséget, mellette éppen a Rózsahegyről igazolt Varadín jut szóhoz a csatársorban. „Igazolni akarjuk, hogy nem véletlenül vezetjük a tabellát. Nehéz dolgunk lesz, védőinknek elsősorban a gólerős Oravecre kell majd ügyelniük, remélem, sikerül őt semlegesítenünk. Optimista vagyok, biztosra veszem, hogy győztesen hagyjuk el a játékteret” – mondta Ladislav Jurkemik, az MŠK vezetőedzője. Igor Bobula, a rózsahegyiek klubigazgatója: „Egy hete odahaza balszerencsés vereséget szenvedtünk a ligetiektől, az éllovas otthonában ki szeretnénk köszörülni a csorbát. Nem titkoljuk, célunk ismét a nemzetközi kupaszereplés kiharcolása, mivel a Szlovák Kupából idő előtt kiestünk, minden erőnkkel a bajnokságra összpontosítunk. Remélem, nem jövünk haza üres kézzel.” Mikuláš Komanický, a Ružomberok trénere eltiltás miatt nem számíthat Klimpl játékára. A rangadót a cseh Hlaváč vezeti.

Továbbra is komoly gondokkal küszködnek Kassán, az adóhivatal a napokban elárverezte az FC lakásait, az ottlakóknak két héten belül távozniuk kell. Állítólag csődeljárás indult az egyesület ellen! Egyre türelmetlenebbek a futballisták, akik továbbra sem kapták meg járandóságukat, Libič, Hanc, Kráľ, Vyskoč, Jambor, Štrba, Opršal és Beličák a szövetséghez fordult, hogy klubjuk nem teljesíti kötelezettségeit. Ha a hónap végéig nem javul a helyzet, decembertől érvénybe lép a kéthónapos felmondásuk. Tehát könnyen lehet, hogy az említett labdarúgók februártól szabadon igazolhatóvá válnak. Ilyen előzmények után kevés esélyük van a keletieknek az Interrel vívott találkozón. A bajnok sárga-feketék egyértelműen a három pontért utaznak a Csermely-völgyi stadionba. Šuchančok eltiltása lejárt, Kratochvíl és Gerich pedig felépült sérüléséből, így Jozef Bubenko a legerősebb csapatot küldheti pályára.

Miroslav Svoboda személyében immár harmadik edző irányítja a Slovant, amióta ő ül a kispadon, még veretlenek a kékek: 2:0-ra legyőzték a kassaiakat, Púchovban pedig 1:1-es döntetlent értek el. Kljestyan és Mojics, a két jugoszláv légiós és Ujlaky sérüléssel bajlódik, ezért valószínűleg hiányozni fognak a trencséniek elleni találkozón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?