Záporoztak a kérdések

Pozsony. Sok kérdés érkezett tegnapi, lapunk történetének első internetes on-line beszélgetése során. Bugár Béla igyekezett mindegyikre legalább röviden válaszolni, így aztán nem alakulhatott ki hosszas párbeszéd egy-egy olvasónk és az MKP elnöke között, s ezt többen szóvá is tették.

Rámutatott a lényegreDömötör Ede felvétele Pozsony. Sok kérdés érkezett tegnapi, lapunk történetének első internetes on-line beszélgetése során. Bugár Béla igyekezett mindegyikre legalább röviden válaszolni, így aztán nem alakulhatott ki hosszas párbeszéd egy-egy olvasónk és az MKP elnöke között, s ezt többen szóvá is tették. A másfél óra alatt csaknem 1700 megkeresés érkezett a www. ujszo.com címre. Érdekességként említjük, hogy vendégünk az Egyesült Államokból, sőt Kínából is kapott kérdést, utóbbit egy ott dolgozó magyar vállalkozótól. Miért nincs az MKP megyei jelöltlistáin több fiatal? Mit értek el az elmúlt három esztendő alatt? Nemzetáruló-e az MKP politikája? Terveznek-e etikai eljárást Farkas Pál ellen? Bizonyos személyek miként győzik energiával a sok funkció betöltését – netán napi 36 órát dolgoznak? Egy szlovák érdeklődő arra volt kíváncsi, miért nincs még mindig Cirillnek és Metódnak szobra Komáromban. Mindezekre és egyéb kérdésekre megtudhatják a választ azok az olvasóink is, akiknek nincs számítógépük, ugyanis a beszélgetés szerkesztett szövegét holnapi számunkban közöljük.

Vendégünk néhány perccel korábban volt kénytelen befejezni az eszmecserét, mert hivatalos útra Jugoszláviába utazott, ahol tegnap este a szerb televízió vitaműsorában szerepelt, majd fogadta őt vendéglátója, Miljutyin Ojdanics, a jugoszláv szövetségi törvényhozás alelnöke. Ma az újvidéki egyetemen tart előadást Olyan országban élek címmel. Ezután ötven magyar és ugyanenynyi szlovák ajándékkönyvet ad át az intézmény könyvtárának. Kora este Szabadkán találkozik Kasza József szerbiai kormányalelnökkel és számos más politikussal. (-y-f)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?