Vége az éttermek besorolásának

Pozsony. Egy idén februárban született kormánydöntés alapján a gazdasági minisztériumnak új, az európai szokásokhoz alkalmazkodó idegenforgalmi rendelettel kellett módosítania a vendéglátás szabályait.

A rendelet már nyárra elkészült, hatályba pedig október végén lépett, mivel ekkor jelent meg a Törvénytárban (419/2001 Tt.). A rendelet legnagyobb újdonsága, hogy megszünteti a vendéglátóipari egységek, pontosabban az éttermek kategorizálását. Ennek oka, hogy ilyesmi külföldön sem létezik, így ezentúl az e terüelten vállalkozóknak csak a közegészségügyi előírások betartására kell ügyelniük.

A szállásadást illetően szintén nem létezik egységes európai kritériumrendszer. Az előírások országonként változók, de a nemzetközi szállodaláncok is használnak saját előírásokat. ĺgy azután a minisztérium az új rendelet előkészítése során az osztrák, svájci, német és a francia előírásokon kívül a lengyel szabályozást is figyelembe vette. A szállásadást illetően a legkomolyabb változás, hogy csökkentették az egyes kategóriák számára előírt kötelező kritériumokat. Ehelyett választható szolgáltatásokat vezettek be. Ezekért pontokat ítélnek meg, így az egyes kategóriák eléréséhez az alapvető kritériumok teljesítésén kívül előírt számú pontot kell összegyűjteni. Ez alapján egyébként a hazai szakemberek szerint több hazai szálloda eggyel magasabb kategóriába sorolható át, vagyis eggyel több csillaggal rendelkezik majd.

Bővült a panziók mozgástere, ezek ezentúl háromcsillagos minősítést is szerezhetnek. A házi vendéglátás esetén viszont megszüntették a kategorizálást, itt ezentúl egységes feltételeknek kell eleget tenni. A már működő szállásadóknak hat hónapon belül kell átkategorizálniuk a szálláshelyeiket. Emellett azonban továbbra is érvényesek az eddigi kivételek – ez főleg az egykori szakszervezeti üdülőkre és munkásszállásokra vontakoznak, amelyek építészeti-szerkezeti okok miatt nem képesek biztosítani a megkívánt szobaméreteket, valamint a műemlékjellegű épületekben működő szálláshelyekre, ahol a felesleges építészeti beavatkozásokat szeretnék így elkerülni. Az új rendelet a szállodát legalább tíz szobát kínáló szállásként definiálja, amely az étkezési lehetőségen kívül szabadidős szolgáltatásokat is kínál. A legalacsonyabb, egycsillagos kategória esetén az előírás egy állandó ügyeletet tartó recepció, egy étterem (garni szálló esetén reggeli felszolgálására szolgáló hely), emeletenként közös higiéniai létesítmények, a szobákban mosdókagylóval. A legmagasabb, ötcsillagos szállóban egy étteremnek és két más vendéglátóipari egységnek kell lennie. A legalább 16 négyzetméteres egyágyas szobák külön-külön WC-vel és kádas fürdőszobával rendelkeznek. A klimatizált szobákban naponta cserélik az ágyneműt és a törülközőkészletet, kétnaponta pedig a fürdőköpenyt. Míg az egycsillagos szállónak nem kell fakultatív szolgáltatásokat nyújtania, az ötcsillagosnak ilyen szempontból még 270 pontot kell összegyűjtenie. Harminc pont szerezhető például egy nagy golfpályáért, fedett uszodáért, húsz pont egy nagy konferenciateremért, lovaglócsarnokért, kaszínóért. A teniszpálya, a tekepálya, a squash, a masszázs, az erősítőterem vagy egy sportoktató egyaránt 5 pontot kóstál. Egy pont szerezhető például egy billiárdasztalért, olvasószobáért, könyvtárért vagy szobai internet-hozzáférésért. A kétcsillagos szállodáknak a minősítéshez 25 pontot, a háromcsillagosoknak 50 pontot, a négycsillagosoknak pedig 120 pontot kell összegyűjteniük. A panziókban legalább öt szobának kell lenni, szobánként legfeljebb négy ággyal. Az ennél több ágyas szobák, illetve a közös higiéniai berendezéseket kínáló szállások turistaszállónak minősülnek.

A panziók esetében, ahol újdonságnak számít a háromcsillagos kategória bevezetése, a kétcsillagos minősítéshez a minisztériumi rendeletben feltüntetett alapelvárásokon felül 20 pontot, a háromcsillagoshoz pedig 40 pontot kell öszegyűjteni. A házi vendéglátás során megszüntették az eddigi kategorizálást, így most már csak szoba és objektum kategória létezik (ez utóbbi akkor, ha az egész épület ilyen célra szolgál). Ebbe a kategóriába sorolják be az apartmanokat is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?