Pavel Koncošt támogatja a Demokratikus Baloldal Pártjának elnöki tisztségéért induló harcban a Szakszervezeti Szövetségek Konföderációjának elnöke. Ivan Saktor szerint a földművelési miniszter elnökké választása segítene, mert ő tartja magát a párt szocialista vonalához.
Keresés
HOSPODÁRSKY DENNĺK
Ha egy másik országban tenné ugyanezt a kormány, akkor ott forradalom robbanna ki – vélekedik Pavel Koncoš. Hozzáteszi viszont, hogy Szlovákiában hiányoznak a forradalmi hagyományok. Koncoš egyébként a Demokratikus Baloldal Pártjának egyik elnökjelöltje.
Honvédelmi bizalom
Legalább harminc esztendeje nem volt közvetlen kapcsolatom a katonasággal, amiből bárki kitalálhatja, hogy valamikor „megúsztam” a kötelező katonai szolgálatot. Annál nagyobb volt a meglepetésem, hogy a minapi találkozásom a sereggel minden tekintetben a humánum és a tolerancia jegyében történt.
Mérlegünk két tétele
Amióta 1989 novemberének úgy második-harmadik évfordulóján már a derűlátók is sejteni kezdték, hogy ami következik, az nem lesz fájdalommentes, politikai ízlésének és szociális érzékenységének megfelelően számos nadrágos ember felpattant a maga vesszőparipájára, és – ontotta a magyarázatot.
Inkább a hiányosságainkkal törődhetnénk
Egy bolond százat csinál – mondhatjuk nyugodtan arra a parlamenti döntésre, amely szerint az étkezési utalványok csak meleg ételek vásárlására használhatóak.
Újrakáderek, borotvapamacsok
Exkormányfőnk néppártja, a HZDS szürkítené a kormánypártok színes palettáját; a kevesebb több lenne, mondja Mečiar, aki NATO-barátnak kiáltotta ki magát, de annyira azért mégsem akarnak eurokonform gyülekezet lenni, hogy elhatárolják magukat Lexáéktól.
A TÁMADÁSOK KRONOLÓGIÁJA
1998. június 23. – Öt álarcos férfi baseballütővel támadt egy kassai roma csoportra, köztük nyugdíjasokra, nőkre és gyerekekre. A rendőrség nem akadt a nyomukra.
1999. június 19. – Két, egy 15 és egy 21 éves bőrfejű egy 29 éves romára támadt.
Részlet a Slovakia Hammer Skins tízparancsolatából:
4. pont – Sohase beszélgess az ellenségeddel! Senkinek közülünk nincs oka kitárulkozni ezek előtt az undorító mocskok előtt. Egyetlen egyszerű párbeszéd is összezavarhatja a belső rendszeredet, gondolkodásodat. Majd akkor ismerik meg a programunkat, miután legyőztük őket!5.
Agymosás
A bőrfejűek fajgyűlölők. Senki sem születik bőrfejűnek, sem fajgyűlölőnek, minden csecsemő ártatlanul jön a világra. A környezet, az egyes emberek, olvasmányok hatására a rasszizmus az elménkben, az előítéletekből, a vak gyűlöletből születik.
Hagytam magam elsodorni
A fehér felsőbbrendűséget hirdető és valló szervezetek mindent elkövetnek annak érdekében, hogy minél több tagot toborozzanak maguknak. Hamis és féligazságokkal teli történeteket és történelmet hirdetnek céljaik eléréséhez, és sokszor úgy állítják be elveiket, hogy azok szépnek és jónak látszódjanak.