Mérlegünk két tétele

Amióta 1989 novemberének úgy második-harmadik évfordulóján már a derűlátók is sejteni kezdték, hogy ami következik, az nem lesz fájdalommentes, politikai ízlésének és szociális érzékenységének megfelelően számos nadrágos ember felpattant a maga vesszőparipájára, és – ontotta a magyarázatot.

Ismerek kiválóan képzett vezető politikust, aki őszintébb pillanataiban hajlandó letenni a nagyesküt, hogy vétek volt visszacsinálni az államosítást. És ismerek ragyogó intellektusú miniszterelnök-helyettest, aki kidobott pénzként emlegette azt a 3 milliárdot, amely hivatalosan nyugdíjemelésre, nem hivatalosan nyomorenyhítésre fordíttatott. A két felfogás közötti „térségben” pedig ott vannak a kisvállalkozók tízezrei, a munkavállalók milliói, a munkanélküliek százezrei, az újgazdagok ezrei, a krőzusok tucatjai, a megélhetési politikusok ezrei. Modernizálnunk kellene, ügyelve, hogy közben emberek ne haljanak éhen. Nehéz akárcsak hozzávetőlegesen is megfogalmazni egy helyben topogásunk okait. Annyit azonban megtehetünk, hogy szemügyre vesszük, tettrekészség szempontjából milyen minőségű a társadalomépítés két főszereplője: a hazai kapitalista, illetve a munkavállaló.

A rendszerváltást követően piedesztálra emelték a vagyon minél gyorsabb privatizálásának gondolatát. Ez nagyrészt meg is valósult. Mégsem érezhető 12 év után sem, hogy az új tulajdonosok tulajdonosként úgy viselkednek, ahogy, mondjuk, Hollandiában a kapitalisták kapitalistaként. A politikától függetlenül. Vagyonának megszerzésekor a mi privatizőrünk politikafüggő volt, és az is maradt. Még mindig a politikai széljárást kénytelen figyelni. Vagyonának gyarapítása helyett gyakran a megmaradt morzsák átmentésével van elfoglalva. Fehér holló nálunk az olyan kapitalista, aki megengedheti magának, hogy sutba dobja a politikafüggőséget, és szuverén tulajdonosként viselkedjék. De a munkavállalók közül is kevesen mondhatják el, hogy megengedhetik maguknak az önérzeteskedést. Már önmagában az lenullázza a munkás, a hivatalnok, a mérnök, a tudós önérzetét, hogy tudja: félmillió munkanélküli van az 5 millió lakosú Szlovákiában. Ne csodálkozzunk azon, hogy a munkavállalók nem vonulnának ki tüntetni az állami munkahelyek privatizálásáért. A magáncégektől eltérően az államiaknál időnként még ki meri nyitni a száját az alkalmazott. Tizenkét év leltárának csak két tételére vetettünk pillantást. Sem a munkaadó, sem a munkavállaló helyzete nem olyan, ahogy azt 1989 őszén megálmodtuk.