Szakértők szerint, ha Szlovákia belép az Európai Unióba, a nyugati cégek „szerelőcsarnokává” válik. Az árak megegyeznek majd a nyugatiakkal, de a bruttó hazai össztermék csak 57%-át teszi majd ki az uniós országokénak. Az előrejelzések szerint jelentősen megnő nálunk az ukránok és oroszok száma.
Keresés
Haider, az osztrák politikai Csernobil
Prága/Bécs. Szerdán este tovább bonyolódott a már amúgy is feszültté vált osztrák–cseh viszony.
Bolond, aki dolgozik!
Egy példa nem példa, két példa egy példa – volt a jelszava egykori egyetemi tanárunknak, s ebből logikusan az következett, hogy minden kérdés bizonyítására legalább három példát kellett felhoznunk.
Zeman nevén nevezte…
Két irányból közelíthető meg a cseh miniszterelnök és az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) szürke eminenciássá avanzsált(sic!) egykori első emberének a temelíni atomerőmű üzembe helyezése körüli szópárbaja. A steril diplomácia szempontjából Jörg Haider a nézeteltérés áldozata, így a párbaj erkölcsi győztese.
SZERtelenkedés Prágában
Költözni, vagy nem. Ez itt a kérdés – mondhatnánk szabadon Hamlet után, amikor jellemezni kívánjuk a cseh kormány és az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (SZER/SZR) között az elmúlt hetekben nyilvánosságra került, s egyben elmérgesedett vitát.
Vállalták homoszexualitásukat
Oscar Wilde angol író. Akkor döbbent csak rá másságára, amikor megszületett a fia. Nem titkolta Alfred Douglas lord iránti szerelmét ( Bosie-nak becézte), ezért két év börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után Franciaoroszágban élt, a nélkülözés és a mértéktelen ivás okozta halálát.
Martina Navrátilová teniszező.
Hírességek furcsaságai
A neves francia írónő George Sand nemcsak férfiruhát, hanem férfi írói nevet is viselt, ugyanakkor mint nő, kora nagy művészeivel – közöttük Chopinnal, Liszttel – folytatott szerelmi viszonyt.
Chevalier D’Eon viszont férfi volt, akibe egy álarcosbálon maga XV. Lajos francia király szeretett bele.
Nadrág helyett szoknya
A szexuális élet eseményei és furcsaságai, jórészt a média „jóvoltából” köznapi témává váltak. Megítélésük akkor sem lenne egységes, ha mindenki pontosan tudná: egy-egy kifejezésen pontosan mit is kell érteni.
Sokan mások
A kibicnek semmi sem drága. Kívülállóként épp oly könnyű megérteni, mint elítélni a másságot. De mit tenne Ön, ha kiderülne, hogy saját fia, lánya más, azaz homoszexuális? Általában nem az okoz gondot, hogy az ember önmagában, önmagával tisztázza a dolgokat, hanem sajnos az, mit szól hozzá a külvilág.
A melegek jogai Magyarországon
A szocializmus időszakában a szovjet példa hatására számos büntető- és diszkriminatív törvény, rendelet épült be a magyar jogalkotásba, ami miatt a homoszexualitást évtizedeken keresztül szexuális devianciaként tartották számon.