Sokan mások

A kibicnek semmi sem drága. Kívülállóként épp oly könnyű megérteni, mint elítélni a másságot. De mit tenne Ön, ha kiderülne, hogy saját fia, lánya más, azaz homoszexuális? Általában nem az okoz gondot, hogy az ember önmagában, önmagával tisztázza a dolgokat, hanem sajnos az, mit szól hozzá a külvilág. A szomszédok, a barátok, az ellenségek.

Arra sem a családban, sem az iskolá(k)ban nem készítenek fel bennünket, hogy bizonyos kérdéseket természetesen fogadjunk, s ne kelljen mesterségesen jó képet vágni az együttérző vagy részvétet imitáló, ám az álarc mögött kajánkodó tekintetekhez, meg „az ember sohasem tudhatja, mi vár rá” típusú megjegyzésekhez. A média ugyan fokozatosan, de egyre erőteljesebben szoktat bennünket a gondolathoz: sokan vannak, akik mások, tessék végre megszokni és emberként kezelni őket. A hatás általában nem marad el, hiszen a szappanoperák hőseit szinte családtagként tartják nyilván a tévénézők, s ha kiderül, hogy egyikük homoszexuális, és emiatt családja ki-, valamint megtagadja, azon nyomban részvétet ébreszt a közönségben. Azt mégis nehezen tudjuk elképzelni, hogyan fogadnánk, ha fiunk (lányunk) egy napon azzal állítana be, bemutatom a barátomat (barátnőmet), ezentúl vele élek. Normális ember semmilyen körülmények közt, semmilyen események, tények hatására nem tagadja meg gyermekét, aki mégis, annak kell pszichológushoz vagy pszichiáterhez fordulnia saját bajával, nem a gyereket kell oda ráncigálni, ha kiderül, hogy homo- vagy biszexuális.

Elvégre a tudomány mai állása szerint sem ő tehet róla. (rend)