Condoleezza Rice, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója szerint az Egyesült Államok nem akarja ráerőszakolni a demokráciát más államokra, hanem olyan körülmények kialakításához akar segítséget nyújtani, amelyek közepette az emberek nagyobb szabadságot követelhetnek maguknak.
Keresés
Big Brother: miért kötelező az alpári szint?
Felháborodott cikkek sorát olvassuk a lapok hasábjain. Értem a szerzők háborgását. Jómagamnak elég volt húsz perc belőle, azóta nem nézem. Két megjegyzést szeretnék a tisztelt szerzők és az olvasók figyelmébe ajánlani.
1. Vigaszként említem a társadalmi „immunrendszer” működésének tapasztalatát.
Száz napnak ötven a fele
Jár-e száz nap minden kormánynak? Értsd, baszogatásmentes száz nap, amíg a miniszter megismerkedik a hivatalával, amíg rájön, hogy nemcsak azt fogja csinálni, amit akar, hanem azt is, amit muszáj. Amíg megszokja a kormányülések hangulatát, a korlátokat és a lehetőségeket. Szerintem jár.
Őszi-téli uborka
November 5-ére elkészül az új kormány programnyilatkozata: Mikuláš Dzurinda miniszterelnök akkor terjeszti az új törvényhozás elé, majd jönnek a parlamenti bizottságok, utánuk pedig ismét a plénum elé megy a kabinet és az ország működését rögzítő alapdokumentum, s aztán a kormánypártok már csak a jóváhagyására várnak.
Bocsánatos rasszizmus?
A szlovák–angol focimeccsel kezdetét vette a „Miről ismerszik meg a rasszista?” néven művelt össznépi játék újabb fordulója.
Nobel-díj és Kertész-effektus
Valaki a tévében megjegyzi: ugye, ez mégiscsak többet ér, mint az Országimázs Központ. Egy rádiós tudni véli, hogy most, a „belépés” előestéjén ott kint azért jelezni akarták, tudják, vannak értékeink.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 41. játékhetének nyeremé-nyei – I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 7 nyertes á 27 265 korona; 4. díj: 681 nyertes á 404 korona; 5. díj: 12 370nyertes á 68 korona. JACKPOT: 16 923 054 korona. II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 nyertes á 15 904 korona; 4.
LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐK
1. CSOPORT
Málta–Franciaország 0:4 (0:2), góllövők: Henry (25. és 36.), Wiltord (59.), Carriére (85.); 12 000 néző.
Az Izrael–Ciprus meccset későbbi időpontra halasztották.
1. Franciaország 3 3 0 0 11:1 9
2. Izrael 1 1 0 0 2:0 3
3. Szlovénia 2 1 0 1 3:5 3
4. Ciprus 1 0 0 1 1:2 0
5. Málta 3 0 0 3 0:9 0
2.
Szégyen, mintha kikaptak volna
Budpaest. A szerdai labdarúgó Eb-selejtezőket követően a világ figyelme Nagy-Britannia felé fordult. A brit csapatok közül Anglia meglepetésre döntetlenre tudta csupán menteni a macedónok elleni találkozót, míg Wales hatalmas meglepetésre legyőzte az olasz együttest.