Őszi-téli uborka

November 5-ére elkészül az új kormány programnyilatkozata: Mikuláš Dzurinda miniszterelnök akkor terjeszti az új törvényhozás elé, majd jönnek a parlamenti bizottságok, utánuk pedig ismét a plénum elé megy a kabinet és az ország működését rögzítő alapdokumentum, s aztán a kormánypártok már csak a jóváhagyására várnak.

November 5-ére elkészül az új kormány programnyilatkozata: Mikuláš Dzurinda miniszterelnök akkor terjeszti az új törvényhozás elé, majd jönnek a parlamenti bizottságok, utánuk pedig ismét a plénum elé megy a kabinet és az ország működését rögzítő alapdokumentum, s aztán a kormánypártok már csak a jóváhagyására várnak.

A kabinet azt tervezi, hogy november 13-ára (nem péntek) összeállítja a jövő évi állami költségvetés tervezetét, és november 18-áig továbbítja a parlamentbe, hogy az állandó bizottságok a hónap végéig rágódhassanak rajta. A plénum elé december 9–10-én kerülne vissza a 2003. évi büdzsé, valamint a vele összefüggő néhány jogszabály.

Ilyen a kormánypártok terve az elkövetkező napokra-hetekre. Pontosan olyan, mint az eddigi: a választások után pár órával összejött a jobbközép koalíció, tizenvalahány nap elteltével aláírták az ezt szentesítő szerző-dést, húszegynéhány nap múltán pedig már hivatalban van az új kormány. Létrejött a parlament is, Mečiarostul, pótképviselőstül, szóval zökkenőmentesen, obstrukciók nélkül.

Ha így folytatják, akkor tényleg meg tudják tartani ígéretüket, hogy ez a kabinet nem az a kabinet, amely négy éve alakult, ez a parlament pedig nem az előző parlament; nem az a törvényhozás, amely ha tető alá akart hozni valamit, akkor vagy csak bizonyos időpontokban szavazott, vagy 19 óra után is vitázott. Bár a soros ülések számát nem haladta meg a rendkívüli tanácskozásoké, de ilyeneket is tartott eleget. Állítólag a mostani kormánykoalíció tagjai csak valóban indokolt, tényleg rendkívüli esetekben kívánják alkalmazni a soron kívüli ülések intézményét. Amúgy mindent rendes üléseken, napközben, lehetőleg jóval 19 óra előtt szeretnének megvitatni.

Uborkaszezont ígérnek őszre is, télre is, tavaszra is. Nyáron meg szabadságot vesznek ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?