A rövidesen OTP Banka Slovensko néven működő IRB a névcsere mellett komoly belső átalakuláson is átmegy. A transzformáció érinti a bank fiókhálózatát, a szolgáltatásokat, emellett a pénzintézet működésén belül hangsúlyeltolódás történik. Ezek részleteiről kérdeztük Szalay Jánost, az IRB lakossági pénzügyi szolgáltatásaiért felelős elnökségi tagját.
Keresés
Vádemelés Juszt ellen
Vádat emeltek Juszt László ellen.
A Komáromi Városi Ügyészség azért döntött így, mert Juszt alaposan gyanúsítható azzal, hogy május 31-én a súri Táncsics Vadásztársaság területén, a vadászati tilalom ellenére, engedéllyel tartott vadászfegyvereivel meglőtt egy 30 ezer forint értékű őzgidát és egy
Hugh Grant kiteregeti az életét
Hugh Grant hamarosan megjelenő önéletrajzában élete legkínosabb pillanatairól is beszámol. Negyven felett az ember már hajlamos arra, hogy visszatekintsen küzdelmes életére. Ez igaz Hugh Grantre is, akinek magánélete a brit pletykasajtó kincsesbányája.
Új offenzíva bin Laden elfogására
Lapértesülés szerint az amerikai hadsereg új támadást készít elő abból a célból, hogy a nyár végéig elfogja az al-Kaida terrorszervezet vezetőjét, az Egyesült Államokban tavaly szeptember 11-én végrehajtott merényletek értelmi szerzőjének tartott Oszama bin Ladent.
Megkezdődött a sziámi ikrek szétválasztása
Amerikai sebészek megkezdték egy ritka sziámi ikerpár műtétjének előkészítését. A Quiej-Alvarez ikrek 2001 júliusában születtek egy guatemalai kórházban. A jelenleg 11 hónapos lányok koponyája a fejtetőnél van összenőve.
Németország az első döntős
Németország jutott elsőként a labdarúgó-vb fináléjába, miután az elődöntőben legyőzte a hazai pályán szereplő Koreai Köztársaságot.
Át kell dolgozni a Jürgens-jelentést
Az Európa Tanács (ET) jogi és emberi jogi bizottsága a magyar kedvezménytörvényről készített Jürgens-jelentést keddi döntésével átdolgozásra visszaadta a jelentéstevőnek, és felkérte, hogy készítsen új anyagot.
Mikloš Macejko helyett?
Mikuláš Dzurinda kormányfő Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettest javasolja a közlekedési és távközlési tárca élére.
Piros lapot kapott Medgyessy
Újra piros lapot kapott Medgyessy Péter kormányfő a Fidelitastól. Most a parlamentben, az üléstermi helyénél helyzetek el piros lapot. A Fidesz ifjúsági szervezete ragaszkodik ahhoz, hogy a kormányfő mondjon le, miután kiderült, a kémelhárításnak dolgozott a rendszerváltás előtt.
WWW.UJSZO.COM
Ad: Ilyen bírókkal Korea világbajnok lehet
- Spanyolország–Dél-Korea 2:0! Ez lett volna igazságos végeredmény.
Zoltán- Szerintem a bírók rengeteget tévednek. Valóban csak a videofelvételek adnak pontos információt a történésekről.