Mostan színes zászlókról

Egy hete ilyenkor még egy zabszem nem fért volna a seggembe, elfehéredtem, ha az írországi népszavazás lehetséges kimenetelére gondoltam. Aztán szerencsére nem sokallt be a Zöld sziget, az Európai Unió keleti bővítése zöldet kapott az írektől. Magyarország viszont pirosba öltözött a helyhatósági választások után.

És ha már a színeknél tartunk, a héten láthattunk sok zászlót, piros-fehér-zöldet: frissen vasalt lyukas lobogót és koszlott lyuktalant; forradalmit, ellenforradalmit, népfelkelőst, ahogy tetszik. Ország- és világszerte gyertyák és mécsesek gyúltak az ötvenhatos mártírokért, akik – ahogy az Európai Parlament elnöke kifejtette – tulajdonképpen Európáért haltak meg. Mádl Ferenc magyar államfőt is biztatta az EP elnöke: nosza, érezze csak otthon magát ebben a szerény kis strasbourgi Kánaánban, ahová – emelte fel figyelmeztetően ujját Pat Cox – ő mostan tulajdonképpen hazatért, ide, a szabad népek szabad közösségébe.

És hát, mivel az írek sem mondták, hogy nem szabad, mi is tovább araszolgatunk a közös uniós jövő felé. (Ahol – miután levesszük a rózsaszínű szemüveget – hamarost elkékülhetünk és csillagokat is láthatunk örömünkben.) Útközben még egy pipa: Szlovákia csütörtökön befejezett egy újabb fejezetet, a gazdasági versenyről szólót. Már csak kettőt kell lezárnunk és huss...! De még mielőtt féktelen EU-fóriába esnénk, érdemes figyelni az Eurobarometer legutóbbi felmérésére: az Európai Unió lakosságának 97 (ez most nem sajtóhiba: kilencvenhét) százaléka még csak nem is hallott arról, hogy Szlovákia tagjelölt ország. És akkor a küszöbön álló NATO-csatlakozásunkról még nem is beszéltem. Méghozzá azért, mert szégyellem, hogy a márciusi felméréshez képest hét százalékkal kevesebben támogatják Szlovákiában az ország NATO-tagságát. De mi azért merjünk nagyok lenni.

Apropó, Magyarország. Az úgy volt, hogy Dávid Ibolya ránézett a szombati helyhatósági választások eredményeit mutató televíziós térképre és azt mondta: „Kiborult a vörös tinta.” Hát igen, Magyarország politikai térképe majdnem egyszínű lett, a szocialisták országszerte taroltak, de gondolom, az MDF elnöke sem ilyen színű tintáról álmodott. Amúgy Magyarországon már az is hírnek számít, hogy a Fidesz elismerte vereségét.

Csak remélni tudom, hogy köztársasági elnökünk hétfőn nem ismeri be a pápának, vesztett. Tudniillik a héten bizonyítékot találtak Jézus létezésére, legalábbis ezt állítja egy francia tudós. Gondolom, Rudolf Schuster nem ezen a híren felbuzdulva veszi az irányt a Vatikánba, bár ki tudja. Inkább csak arról lehet szó, hogy felütötte a naptárat, és azt mondta magában: „Nocsak, egy éve nem láttam már a sárga-fehér vatikáni zászlót. El kellene menni ötödször is a pápához, sohasem tudhatja az ember.” Erősítésként mindenesetre magával viszi Ivan Hoptát, a kommunisták vörös fejű alelnökét. Kíváncsian várom a hétfőt. Ha még ezek után sem szakad le az ég...

Színház az egész világ. Gondolom, nem Shakespeare jutott eszébe annak a sok száz moszkvainak, akiket csecsenek ejtettek túszul a terror színházának nézőterén. Lapzártánkig egy fiatal nőt már kivégeztek a Csecsenföld szabadságát zászlajukra tűző terroristák, akiknek kisebb dolguk is nagyobb annál, hogy kiengedjék vécére túszaikat. Akinek nagyon kell, annak a zenekari árok is megteszi, vetették oda az embereknek. A kultúrpalota előtt pedig néhány élelm(iszer)es moszkvai hotdogosstandot állított fel a terrorturisták igényeit kielégítendő. Valamelyik hírügynökség ez utóbbi információt színes hírként adta ki.

Anyám, én nem ilyen színekről álmodtam.