Megpróbáltunk ellenállni a kormány nyomásának

– Előfordulhat, hogy egy bizonyos pályázat vitatható módon kap támogatástSomogyi Tibor felvételeÖn nemrég távozott Az Illyés Közalapítvány kuratóriumának éléről. Mit sikerült megvalósítani és mit nem az IKA terveiből?

Ez a négy év számunkra sok örömet szerzett és sikerélményeink is vannak. Ennek kétségtelenül az egyik legfontosabb tényezője, hogy ez alatt a négy év alatt – specifikusan Szlovákia vonatkozásában is – lényegesen több támogatást tudtunk nyújtani, mint a korábbi időszakban. A számok önmagukért beszélnek. 1990 és 1994 között 188 millió forintot, 1995 és 1998 között 332 milliót, 1999-től mostanáig pedig már 1 milliárd 67 millió forintot szavazott meg és juttatott el az IKA a felvidéki magyarság támogatására. Ebben benne van az a 150 millió forint is, amelyet a beiratkozási programra szavaztunk meg a központi keretből. Ezt a szlovákiai regionális célalapok és a pedagógusszövetség bonyolította le. A beiratkozási programunk minden év októberében kezdődik a gyermekek adatbázisának felmérésével, aztán közösségi programokkal, racionális és érzelmi hatást tartalmazó programokkal szólítjuk meg a szülőket, az iskolákat népszerűsítő kiadványokkal, ajándékokkal, képeslapokkal, tanszercsomaggal kedveskedünk, majd felajánlunk egy szerény anyagi támogatást is a legjobban rászoruló diákoknak. Az elmúlt három évben a magyarlakta járásokban növekedett a magyar iskolákba beíratott tanulók aránya, az összes tanuló számához képest. Az abszolút szám nem feltétlenül nőtt, mert az a mindenkori demográfiai helyzet függvénye. Ezeknek a célalapoknak, az óvodáknak, az iskoláknak nagy hála és köszönet jár. További pozitív fejlemény, hogy elindult és eléggé előrehaladt a Magyar Ház program. A Magyar Házak számára 13 magyarlakta városban vettünk vagy újítottunk föl ingatlant. Célunk, hogy a magyar társadalomszervezésnek legyenek olyan regionális központjai, amelyek éltetik a magyarságot. Nem lehet Pozsonyból irányítani az egész magyar közösséget. A kisebbségi magyar televíziózásra is sikerült egy 900 milliós keretet szerezni, stúdiót és tudósítói pontokat tudtunk létrehozni Pozsonyban, Füleken és a Bódva-völgyben. Ezt a sok pozitívumot az tette lehetővé, hogy ennyire megnövekedett a szétosztható pénzösszeg.

Mi az, amit nem sikerült elérniük?

A negatívumokról nem a kuratórium tehet, de ránk hullanak vissza. A támogatások mértékét természetesen meghatározza a rendelkezésre álló összeg. Sajnos, az IKA a pályázatoknak csak körülbelül egyharmadát tudta kielégíteni. Az igények viszont nagyobbak. Még ennél is rosszabb a helyzet a pénzösszegekkel. Az igényelthez képest 20 százalék körüli a megadott támogatások aránya, nagyon sokan egyáltalán vagy csak részlegesen kapták meg a kért támogatást. Ez bizonyára rossz hangulatot idéz elő azoknál, akik nem kaptak pénzt.

Tőlük érkezhetnek azok a kritikák is az IKA számlájára, amelyek arról szólnak, hogy Fidesz-közeli pályázók nagyobb arányban kaptak támogatást Önöktől az elmúlt négy év alatt?

Ilyen kritikák inkább Erdélyből, mintsem a Felvidékről érkeztek. Sajnálom, hogy bizonyos embereknek nem elsősorban az ügy a fontos, hanem hogy kihez kötődik. Úgy gondoljuk, az ügyek merituma szerint döntünk, ilyenkor viszont valakik úgy látják, már megint a kormányzathoz közel állók kaptak pénzt. Mi azt szeretnének, ha az ügyek önmagukért beszélnének, és senkinek sem jutna eszébe, hogy valamelyik pályázat összefüggésbe hozható valamilyen szervezettel vagy csoportosulással. Természetesen az is előfordulhat, hogy egy bizonyos pályázat, amely valamilyen kormányzati erőhöz közel áll, vitatható módon támogatást kap egy másikkal szemben, amelyik nem áll közel a kormányzathoz, viszont szintén jó pályázat. Ez elképzelhető. Ez a kuratórium azonban a kormányzati nyomásoknak minden esetben igyekezett ellenállni.

Voltak ilyen nyomások az Orbán-kormány részéről?

Időnként előfordultak. Itt is árnyaltan kell nézni a dolgokat. Minden alapító – vagyis esetünkben a kormány – egy alapítványnál kitűzhet stratégiai prioritásokat. Ezt minden kuratórium el fogja fogadni. A problémák ott kezdődnek, ha bizonyos pályázatok esetében nagyon intenzív a nyomás. Én azt el tudom fogadni, és kifogásolni sem tudom, hogy bizonyos alapvető irányokat kitűzhet az alapító, hiszen az állam pénzéről van szó. Tehát előfordult nyomásgyakorlás, de ez nem volt jellemző.

Az IKA azonban magyar kormányzati szerveket is támogatott, például a Határon Túli Magyarok Hivatalát (HTMH), amely több esetben milliókat kapott az IKA-tól. Miért?

Ez azért volt, mert a HTMH szerint nem volt elég pénzük, hogy olyan költségeket fedezzenek, mint például a határon túli magyar érdekvédelmi vagy más szervezetek képviselőinek magyarországi utaztatása, napidíja, szállásköltsége és a többi. Bennünket úgy tájékoztattak, hogy ezekhez igényelték a pénzt. Ezek a költségek végső soron a határon túli magyarság érdekeit szolgálják. A határon túli elit ilyetén költségeinek támogatása is hozzátartozik a magyarság önazonosságának megőrzését célzó törekvések sorába. Mi ebben nem találtunk semmi kivetnivalót.

Ez tehát Ön szerint összeegyeztethető az IKA krédójával?

Az IKA krédójában a súlypont a határon túli magyarság önazonosságának megőrzését szolgáló kezdeményezések támogatása. Elsősorban a kultúra, az oktatás, az egyház, az ifjúság támogatására gondolok. A pénzek nagy részét erre fordítottuk. Amit ön említett, az csak egy periférikus elem. Értelmezés kérdése, hogy egy ilyen költségviselés belefér-e vagy sem az IKA krédójába. Ez attól is függ, ki milyen célból utazik Magyarországra. Mi nem néztük, hogy aki ideutazik és szállásköltségre jelentkezik, az most a Jókai Színház igazgatója vagy a Csemadok országos elnöke, esetleg parlamenti képviselő. Ezen esetleg lehetett volna vitatkozni, mi tudomásul vettük az ajánlásokat.

Idén januárban a kormány az IKA-hoz telepítette a státustörvényben foglalt, gyermekenkénti húszezer forintos oktatási támogatások kezelését. Erre eredetileg 1,2 milliárdot különítettek el. Egyes bírálatok szerint a kormányváltás időszakában aránytalanság volt tapasztalható a pénzek felhasználásában.

Ezeknek a bírálatoknak nem látom alapját. Először is rögzíteni kell, mik a tények, és hogy én hogyan értelmezem a tényeket. Ezt az 1,2 milliárdot valóban a negyedéves oktatási támogatási igények kielégítésére küldték az IKA-ba. Arra gondoltak, hogy olyan gyors ütemben halad majd a magyarigazolványok kiváltása és az oktatási-nevelési támogatás pályázatainak ügye, hogy három hónap alatt elfogy az 1,2 milliárd, és a törvénnyel összhangban további összegeket bocsátanak az IKA rendelkezésére. Ez ugyanis egy törvény. A kormánynak és a parlamentnek pedig az a dolga, hogy gondoskodjék a végrehajtásáról és anyagi biztosításáról. Ehelyett mi történt? A magyarigazolványok feldolgozása és kiállítása sokkal lassúbbnak bizonyult, a pénz pedig nagyon lassan kezdett fogyni. A Felvidéken semmi sem történt ezen a téren, semmilyen igény nem keletkezett. Egyszerűen azért, mert az volt a felfogása a kormánynak és a felvidéki magyarság érintett szervezeteinek, hogy egyelőre hagyjuk nyugodni ezt a kérdést. Tavasszal ebből a kérdésből különböző szlovákiai politikai erők ügyet csináltak. Mindenki azt gondolta, jobb lesz ezt egy kicsit fektetni. Legalább a magyarországi választásokig. Fektették is.

És Önök?

Mi a választások után elindítottunk egy olyan folyamatot, amelynek az lett volna az eredménye, hogy az a bizonyos lebonyolítási szerződés, amely megköttetett minden országgal, valósuljon meg Szlovákiával is. Úgy gondoltuk, hogy nem szabad időt veszítenünk, helyzetbe kell hozni magunkat. Mi a beiratkozási programot szerettük volna azzal a munícióval megerősíteni, amelyet ez az oktatási-nevelési támogatás jelent. Érveink sokasága mellett azt is el tudjuk mondani a szülőknek, hogy a magyar iskolába járó gyerekek hároméves koruktól kezdve egészen 18 éves korig ezt az ösztöndíj-támogatást minden évben igényelhetik és meg is kaphatják. Annyi történt, hogy a magyarországi választások után elkezdtük népszerűsíteni ezt a támogatást. Meg is indult a pályázás. Mára körülbelül 180 pályázat futott be, ezek egy jelentős része olyan, hogy ki is lehetne fizetni a pénzt. Megállapodtunk egy bankkal, azt gondoltuk, hogy a pénzeket Magyarországon kellene felvenniük a pályázóknak. Csak azon múlott a dolog, hogy legyen egy lebonyolítási megállapodás. Mi ezt hónapok óta próbáltuk létrehozni. Szlovákiában azonban nem sikerült elérni, hogy a szülői szövetség a célalapokkal együtt segítsen ennek a lebonyolításában. Ez az aláírás a mai napig nem született meg. Ezt azok a szülők bánják, akiknek érvényes ösztöndíjpályázatuk van.

Említette, hogy népszerűsíteni kezdték a pályázati lehetőséget. Mikor került föl a www.ika.hu honlapra a támogatási pályázat szövege?

Ez májusban történt.

Jól értem, hogy ez alatt az öt hónap alatt összesen 180 pályázat érkezett?

Igen.

Nekem ez kevésnek tűnik.

Ebben közrejátszik az is, hogy tudomásom szerint még ellenpropaganda is folyt annak érdekében, hogy a szülők ne pályázzanak. Meg nyilván e bizonytalan helyzet miatt nem mindenhol volt határozott kezdeményező akció a célalapok részéről sem. Voltak olyan információink is, hogy sokan ellenérveket hangoztattak. Mindez oda vezetett, hogy nem vált tömegessé ez a pályázás. Az is nyilvánvaló, hogy az emberek bizalmatlanok. El tudom képzelni, hogy egész más lenne a helyzet, amint arról lehetne olvasni az újságban, hogy az első húsz ember átvette az ösztöndíjat. Összehasonlításképpen, a sokkal kisebb lélekszámú Kárpátaljáról hét–nyolcezer ilyen pályázat futott be.

Kik folytatták az Ön által említett ellenpropagandát? Ezek ugyanis súlyos vádak...

Erről inkább ne beszéljük. Az a fontos, hogy előbbre lépjünk ebben az ügyben. Most hagytunk jóvá 61 millió forintot az erdélyi szülők ösztöndíjpályázataira, szeretnénk, ha a szlovákiai szülők is megkaphatnák pénzüket.

Jó, máshogy teszem föl a kérdést, talán közelebb jutunk az igazsághoz. Miért lenne valakinek is érdeke, hogy meghiúsítsa vagy késleltesse ezt a folyamatot? Talán személyes, számító érdekek játszhatnak közre?

Azt talán elmondhatom, hogy a lebonyolítói struktúra kérdése presztízsről és adott esetben anyagi érdekekről is szól. Nem csoda tehát, ha nem olyan könnyen jönnek létre az egyezségek.

Ön szerint most kinek kell lépnie?

Azt várjuk, hogy a szlovákiai szülők szövetsége a célalapokkal együttműködve egy szerződést készítsen elő, vagy írják alá az általunk elkészített javaslatot. Ezt az IKA is azonnal alá tudja írni.

Lehet, hogy ezek a szervezetek a szlovák és a magyar kormány egyezségére, egy az Orbán–Nastase paktumhoz hasonló megállapodásra várnak.

Lehet, mi ezt nem firtatjuk. Azt szeretnénk, hogy ez a megállapodás minél előbb létrejöjjön. Lehet, hogy ezt már csak az új kuratórium fogja elintézni, amelyik ugyanúgy áll a dolgokhoz, mint a régi: szeretné a rábízott feladatot hatékonyan végrehajtani.

Nem kellett volna megvárni az új magyar kormány felállását a pénz elosztása előtt? Fel sem merült ennek a gondolata?

Ezek a döntések úgy zajlottak, hogy a kuratóriumi ülésekre az új kormány képviselőit meghívták, ők ez ügyben tehettek ajánlásokat, hiszen ezt a régi kormány is megtette. Erre nem került sor, legalábbis eleinte. Később aztán már egyeztettünk.

Ön minek tulajdonítja ezt az érdektelenséget?

Szerintem egy kormánynak, amikor átveszi a kormányrudat, sok tennivalója van, nem biztos, hogy ez a legfontosabbak közé tartozik. Az alapító jogi személye is megváltozott azzal, hogy a Külügyminisztériumból a Miniszterelnöki Hivatalba került át az alapítói jogok gyakorlása.

Térjünk vissza az oktatási támogatásokra szánt 1,2 milliárd forinthoz. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Bársony András külügyi államtitkár is bírálta a pénz felhasználását és elosztását. Takács Csaba rámutatott, hogy ebből 600 milliót más célra költöttek el.

Ott tartottunk, hogy a pénzek nagyon lassan fogytak. Ekkor vetődött fel a gondolat, hogy talán nem lenne célszerűtlen ennek a pénznek egy részét a kedvezménytörvényben megjelölt egyéb feladatokra, a határon túli magyar intézmények támogatására felszabadítani, és rendes pályázati rendszerben felhasználni. Az IKA-nak az volt a véleménye, hogy ebben az ügyben szülessen egy kormányzati döntés, amelyik megszabja, mekkora az az összeg, amely a belátható jövőben felszabadítható, és mennyi jusson egyéb célokra. Ez megtörtént, az IKA pedig pályázatok alapján ennek az összegnek egy nagy részét fölhasználta. Takács Csaba helyében hálás lennék az Illyés Közalapítvány kuratóriumának, mert ezzel egy sor jó ügyre felszabadultak olyan pénzek, amelyek egyébként a bankban pihentek volna ki tudja, meddig. Ezzel egy kis előnyre tettünk szert az idővel folytatott versenyfutásban. A Kárpát-medencében erőteljes népességfogyás, asszimiláció folyik, nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy lassítsuk ezeket a folyamatokat. Mi tehát az érvényes kormányhatározat alapján eljárva a pénzösszegnek azt a részét, amely hosszú-hosszú ideig csak a bankban feküdt volna, a határon túli magyarság projektjeire használtuk fel.

Mennyire specifikálta a kormányhatározat az „egyéb felhasználás” fogalmát?

Ezt nem tudom szó szerint idézni, de olyan laza megfogalmazásról van szó, amelyik alapján az IKA úgy ítélte meg, hogy az általunk támogatott projektek ebbe a kategóriába tartoznak.

Többen kifogásolják, hogy az IKA által Szlovákiába juttatott pénzeknek csak elenyésző részéről dönthet a szlovákiai alkuratórium, a nagyobbik összeget a központi keretből ítélik meg egyeseknek. Nem tudnák jobban a helyi alkuratóriumok, hogy kinek és milyen pályázatokra kell pénzt adni?

Az elenyésző jelző erős túlzás. A pénznek durván a feléről van szó. A döntés egyébként minden esetben a főkuratórium jogköre. Az, hogy a központi keret és az alkuratóriumi keret nagysága és aránya hogy alakuljon, az alapító szándéka volt. Miként az is, hogy a főkuratórium központi kerete növekedjék. Ezt nem mi döntöttük el, hanem 1998-ban a kormányzat többletpénzt biztosított erre a célra. A központi keret növelésével kívánta elérni, hogy a korábban kialakított gyakorlathoz képest nagyobb arányban, hosszú távú nemzetstratégiai célokra lehessen nagyobb összegeket áldozni. Ez a méltányolható cél szabta meg ezeket az arányokat. A kuratórium igyekezett szolgálni azt az elvet, hogy a határon túli magyar közösségek minél jobban beleszóljanak a dolgokba. Ezért két dolgot tett. Az alkuratóriumi pénzeknél bevezetett egy olyan rendszert, hogy az öszszeg 40 százalékát továbbvitte a helyi közösségekhez a döntéselőkészítő fázisba. Azt gondoltuk, hogy ha ennek a pénznek egy jelentős hányadát terítjük, azzal azt a célt szolgáljuk, amit most számon kérnek az IKA-tól, hogy helyi szinten osszák el a pénzt. Ez a rendszer jól működik. A stratégiai döntéseinket pedig igyekeztünk szakmai körökkel konzultálni. Úgy gondoltuk, hogy a beiratkozási programot a Szlovákiai Magyar Pedagógusszövetséggel és a helyi célalapokkal, valamint az Oktatási Minisztérium államtitkárával kell megbeszélni.

Utódja, Pomogáts Béla szigorú vizsgálatot, átvilágítást követel. Ön ennek tiszta lelkiismerettel áll elébe?

Természetesen. Minden alapítvány működését időről időre meg kell vizsgálni. Pomogáts Béla annak a kuratóriumnak az átvilágítását követeli, amelynek ő is tagja volt. Egy ilyen átvilágítás különösen akkor jó és hasznos, ha felmerülhet, hogy a kuratórium tagjai esetleg saját zsebükre dolgoztak. Ha ilyen érzés kerekedik különböző sajtóbeli megnyilvánulások után, mindenkinek az az érdeke, hogy ezek az érzések megszűnjenek. Az elmúlt időszak kuratóriuma tisztességesen és szakmai hozzáértéssel tolta az IKA szekerét. Szabó Vilmos államtitkár úr is leszögezte, hogy az előző kormánnyal és nem a kuratóriummal volt és van problémájuk, amelyet nyilván velük kell tisztázni.