Leépíthetjük a szocit

A reális szocializmus negyven éve, majd a következő tíz esztendő után újfent a szocializmus réme fenyegeti Szlovákiát. Igaz, ezúttal korántsem „az” a szocializmus, hanem az, amelyet a szemünkben fejlett Nyugat épített ki. Legalábbis a mezőgazdaságban. Bármikor volt szó a szlovák államháztartásról, elhangzott az egyébként jogos kérdés: vajon miért nem létezik az agráriumban piaci verseny, miért kell agyonszabályozni és túldotálni az őstermelést. A válasz magától adódott. Szlovákia nem sziget az óceán kellős közepén. Olyan ország, amelynek szomszédai és a távolabbi piacok is támogatják, sőt bővebben támogatják az agráriumot. Az európai dotációs modell a világháború után alakult ki, elsősorban az akkori élelmiszerhiány és a magas árak következtében. Mindez azon a kontinensen, amelyet a történelem folyamán inkább a túltermelés és az alacsony élelmiszerárak jellemeztek. Szlovákia tehát ilyen közegben terül el, így maga is dotálni kénytelen. Az uniós döntés, amelynek értelmében a gazdák a tizenötök közvetlen támogatásainak csak egy negyedét kapják meg, eleve diszkrimináló, de jobb híján bele kell törődni. A gazda ugyanis még ebben a struktúrában is többet fog kapni, és ha a strukturális alapok lehetőségeit vesszük figyelembe, a szlovákiai agrárium olyan pénzekkel számolhat, amelyekről még a szövetkezeti nagytermelés Ivan Knotek elvtársa sem álmodott. Persze bőven lesz tennivaló, hogy a honi gazda konkurense lehessen „annak az európainak”. Mégsem tiltakozik. Nem tiltakozik, mert tudja, hogy a hátrányosabb feltételek még mindig jobbak, mint a kívülmaradás és a marginalizálódás. S tudja azt is, hogy a lengyel gazdák azért többen vannak északi szomszédainknál, lényegesen magasabb arányú az őstermelés, és az sem mindegy, milyen lenne az unió térképe Varsó vagy Pozsony nélkül. A lengyel méretek és a helyzet is választ ad arra, miért olyan erős a varsói s olyan gyönge a pozsonyi nyomás. Ami viszont sokkal fontosabb: a jelenlegi uniós büdzsé 2006-ban a múlté, a CAP is, tehát a közös agrárpolitika is. Az új kontúrjai arra utalnak, hogy a Szlovákiában már rég elmarasztalt közvetlen támogatások teljes szépségükben térnek vissza a Fischler-modellnek köszönhetően, deformálva a piacot. De az sem mellékes, hogy az új költségvetés és az új játékszabályok már Pozsony (Budapest, Prága, Varsó) jelenlétében készülnek. ĺgy a szlovákiai képviselők is hatással lehetnek az új feltételekre. Szlovákia és az Ostenblokk tulajdonképpen így kap igazi lehetőséget a szocializmus lebontására. Ezért nem ujjongva bár, de mégis okosabb, ha egy kicsit örülünk az utolsó neuralgikus pont, a közvetlen támogatások miatti feszültség feloldásának.