A testi sértés és garázdaság miatt körözött férfi egy házba menekült. Az ott lakók fejszével és a kutyák kiengedésével fenyegették a járőröket.
Keresés
Rábólintottak a miniszterek a civil törvényre – a szervezetek bírálják a törvénymódosítást
Egy lépéssel közelebb került a kormánykoalíció a civil szervezetekről szóló törvény módosítására, amely több ponton is kellemetlenebbé tenné a társulások tevékenységét. Apróságokban még módosíthatják a törvényt a parlamentben. Ficónak nem tetszenek a kritikák.
Izrael teljesen megszünteti az Egyesült Államokból érkező árukra kivetett vámokat
Becalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter kedden aláírt rendeletével eltörölte az összes, eddig az Egyesült Államokból érkező árukra kivetett importvámot.
A Kamaszok sorozatot vetíteni fogják a brit iskolákban
A Netflix minisorozata, a Kamaszok alig egy hónap alatt 66 milliós nézettséget produkált. Ennél is fontosabb azonban, hogy élénk társadalmi vitát generált szülők, pedagógusok, pszichológusok, sőt politikusok körében is. A brit kormányfő a Downing Street-en fogadta az alkotókat, és meglepő bejelentést tett.
Forma–1 – Sergio Perez tárgyal a jövő évi visszatéréséről
A mexikói Sergio Perez több csapattal tárgyal az esetleges jövő évi Forma 1-es visszatéréséről.
Ollózós góllal győztek a nádszegiek, akik a tabella élére álltak
Nagy csatában, vesztes állásból huszáros hajrával fordítva fektették két vállra (2:1) a nádszegiek nagysurányi riválisukat a nyugat-szlovákiai V. Hummel Fociliga 19. fordulójában.
Az EU folyósította az Ukrajna-eszköz következő, 3,5 milliárd eurós részletét
Az Európai Bizottság folyósította Ukrajnának a makroszintű pénzügyi stabilitást biztosító 50 milliárd eurós, hosszú távú pénzügyi támogatás harmadik, 3,5 milliárd eurós részletét – erről értesített az X-en közzétett üzenetében a brüsszeli végrehajtó testület szerdán.
Száj- és körömfájás: tolmácsolta javaslatait a Magyar Szövetség a mezőgazdasági miniszternek
Richard Takáč (Smer) mezőgazdasági miniszterrel egyeztetett a Magyar Szövetség a kormány mai ülése előtt a száj- és körömfájás kapcsán.
Jön a szélvihar, egyes járásokban riasztás lépett életbe (TÉRKÉP)
Viharossá fokozódhat a szél.
Gyarapodott a leggazdagabbak vagyona a Forbes listája szerint
A Forbes leggazdagabb embereket sorakoztató listáján négy magyar és két szlovák személy is van.