Páncélozott harcjárművek beszerzéséről írt alá szerződést egy svéd gyártóval Dánia és Svédország, az Ukrajnának adományozott harcjárműveik pótlására – jelentette be pénteken a svéd védelmi miniszter.
Keresés
Lavrov: Pozsony és Budapest is érdeklődik egy az oroszok által koordinált biztonsági rendszer létrehozása iránt
Az orosz külügyminiszter, Szergej Lavrov szerint Magyarország mellett Szlovákia is érdeklődik az oroszok által koordinált eurázsiai biztonsági rendszer létrehozása iránt. A szlovák diplomácia volt vezetője szerint egy ilyen szövetség komoly kockázatot jelenthet az ország jövőjére nézve.
Egy vidéki rezidencia ádventi hangulatban
Nemcsak a császári főváros Bécs büszkélkedhet meseszép látnivalókkal. Vidéken található az az épületegyüttes, amely méreteiben hasonló, de szépségében talán meghaladja a világhírű Schönbrunn palotát. A Morva határfolyó mellett fekvő, Pozsonytól alig néhány kilométerre ékeskedik az a kastély, amelyet Savoyai Jenő herceg építtetett és később Mária Terézia kedvelt vidéki rezidenciájává vált.
5400 bérlakás épül Kassán
Kassán a következő tíz évben mintegy 5 400 bérlakás épülhet a város önkormányzati telkein. A beruházás összköltsége eléri az 1,3 milliárd eurót, jelentette be Jaroslav Polaček, Kassa főpolgármestere.
Hogyan biztosítja Magyarország a biztonságot és a méltányosságot a játék piacon?
Magyarországon a szerencsejáték-piac folyamatosan növekszik, különösen az online szerencsejáték területén. A szabályozás célja, hogy biztosítsa a játékosok védelmét és csökkentse a szerencsejáték által a társadalomra gyakorolt kockázatokat.
Vasárnap Brazíliába utazik a kormányfő, találkozik a brazil elnökkel
Robert Fico (Smer) miniszterelnök vasárnap éjszaka Brazíliába utazik, Luiz Inácio Lula da Silva elnök meghívására többnapos hivatalos látogatást tesz az országban.
Bekerült az ökölvívó Hírességek Csarnokába Manny Pacquiao
A nyolc súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett ökölvívó legenda, Manny Pacquiao bekerült a Nemzetközi Hírességek Csarnokába.
Főiskolások jelentkezhetnek gyakornoki munkára a nagyszombati megyei hivatalba
December 31-ig jelentkezhetnek jövő évi fizetett gyakornoki munkára főiskolások és egyetemisták a nagyszombati megyei hivatalba. Bármilyen nappali tagozatos hallgató jelentkezhet, kivéve a mesterképzés utolsó évfolyamát végzők. A cél, hogy bevonják a fiatalokat a közéletbe, gyakorlatot és munkatapasztalatokat szerezzenek – tájékoztatta a TASR-t a megyei hivatal kommunikációs osztálya.
Szokatlanul hideg volt az idei november az ország egyes részein
A normálishoz képest nagyon hideg volt az idei november az ország egyes részein. A legmagasabb havi átlaghőmérsékletet, 4,9 Celsius-fokot Pozsonyban (Bratislava), a Malomvölgyben (Mlynska dolina) mérték. A legalacsonyabb havi átlaghőmérséklet mínusz 1 Celsius-fok volt Feketebalog (Čierny Balog)-Dobor(Dobroč) településen – tájékoztatott honlapján a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ).
Randevú az ördögökkel
Ha egy varázsütésre beteljesülne a kulturális miniszter asszony legendás mondása, hogy tudniillik a szlovák kultúra csakis szlovák lehet, és semmilyen más, a Cigánski Diabli az elsők között tűnne el a palettáról. És bizony kár lenne értük.