Mindössze 50 dollárba kerül, alig 40 centiméteres, mégis igazi Playboy-baba. A híres erotikus magazin e miniatűr "játszótársnővel" kedveskedik igazi élményhiányban szenvedő férfiaknak. A "kisasszonyt" ugyan meztelenül szállítják ki a címzettnek, de aki akarja, fel is öltöztetheti.
Keresés
Tálibellenes benyomulás Kandahárba
A tálibellenes erők hétfőn behatoltak Kandahárba - közölte a katari al-Dzsazíra hírtelevízió meg nem nevezett ellenzéki forrásokra hivatkozva. A városban súlyos harcok törtek ki - idézi a tévét az ANSA olasz hírügynökség. A hírt egyelőre más források nem erősítették meg.
Az ellenzékiek egy kilométerre a kandahári repülőtértől
Kandahár repülőterét egy kilométerre közelítették meg hétfő délelőttig a tálibellenes erők, és arra számítanak, hogy a nap folyamán beveszik a légikikötőt.
A magyaroknak Orbán Viktor és a posztkommunisták között kell választani
A Die Presse című konzervatív bécsi lap hétfőn Bognár Péter terjedelmes cikkét közölte "A magyaroknak Orbán Viktor és a posztkommunisták között kell választani" címmel.
Inkább a bevásárlás, mint a szex
A hongkongiak többsége inkább bevásárol, mint szeretkezik, azok közül pedig akikben néha mégis testi vágy ébred, minden ötödik az irodát tartja a legmegfelelőbb szextetthelynek - derül ki egy felmérésből.
Húsz évre elég öngyilkos merénylő
A negyedszáz izraeli hétvégi haláláért felelős Hamásznak elegendő önkéntese van, hogy az elkövetkező húsz évben folyamatosan öngyilkos merényleteket hajthasson végre – állította damaszkuszi nyilatkozatában szervezet egyik vezetője.
TALLÓZÓ
PRÁVO
A lap arról számolt be, hogy Prága a Gripen vadászgépek megvásárlásának ügyében Budapesttel egyeztet. „Bár a cseh kormány egyelőre nem hozott döntést, több jel arra vall, hogy ezt a megrendelést még Miloš Zeman kormányzása alatt a Gripeneket gyártó brit–svéd konzorcium szerezhetné meg.
Érdemes tanulni?!
A 2001. január 1-jén kiadott törvény értelmében a levelező tagozatos egyetemi hallgatók nem részesülhetnek a munkanélküliek anyagi juttatásaiban, mivel ők is diáknak számítanak. A jogszabály révén szépült ugyan az állástalanok statisztikája, de a probléma nem oldódott meg.
Gyorstüzelő tévéfőnök
Az „egyrészt-másrészt” módszert alkalmazva illedelmes kommentárt írhatnék a megyei választások előtti kampánycsend közszolgálati televíziónk általi megsértéséről.
Maradt a remény
Majdnem minden úgy alakult Szlovákia első megyei önkormányzati választásakor, ahogy azt várni lehetett. Sokan kiábrándultak a viszálykodásokkal és korrupciós botrányokkal terhelt nagypolitikából, ezért is alacsony volt a részvételi arány.