Ketten mentek a szép Phyllishez, s meztelen érték — idézi Csehy Zoltán Babits Mihály Martialis-fordítását, mint az erotikus szöveg finomkodó, deszexualizáló, az eredeti jelentést domesztikáló példáját, majd rögtön hozzáteszi a maga pedáns fordítását: „Ketten mentek a szép Phyllishez reggel, hogy megdugják”.
Keresés
Az értelmezhetetlen kapujában
Kertész Imre munkásságáról szóló kismonográfiájában, melynek javát tudtommal a Nobel-díj odaítélése előtt írta, Szirák Péter nem akármilyen súlyú tudományos, szellemi s jellegzetesen hazai (politikai és kulturális) kihívásokkal találhatta szembe magát.
Monográfia a nemzet szellemi bujtogatójáról
A Kalligram Kiadó Tegnap és Ma elnevezésű rangos monográfia-sorozatnak egyik legújabb darabjában Görömbei András a kilencvenes évek elején politikai támadások kereszttüzébe került Csoóri Sándor írói pályájáról készít mérleget.
Haj, viselet
A divat a legförtelmesebb dolog a világon. A bizonyíték rá, hogy állandóan meg akarják változtatni — ez az Oscar Wilde-mondás jutott eszembe G. Nagy László Öltözékek és hajviseletek az ókortól napjainkig című könyvét lapozgatva, mely izgalmas kalandozást ígér az öltözékek és hajviseletek tarka és változatos világában.
Napraforgó
„lennék vagy volnék
holdról napra forgó
közérzetben mindennapi bevásárló”
Faludi Ádám új kötetének kivitele tetszetős, ám meglehetősen puritán. Ez az egyszerűség — mivel semmiféle elősző, utószó, fülszöveg vagy ismertető, de még illusztráció sem áll rendelkezésünkre — feltehetőleg szándékos. Központban a versek.
A „Sziget” ürügyén
Jó húsz éve van már, lassan talán huszonöt is lesz, hogy szokásos író-olvasó találkozóim egyikén, történetesen épp Tornalján, hajdani alma materemben szokatlan érdeklődő diákra bukkantam. Ha jól emlékszem, érettségi előtt álló osztályban voltunk, s az érdeklődés a költészet iránt nagyobb volt a sokévi átlagnál.
A papír innenső partján
Nekem a nehezebb most. Egy könyv hátsó borítójáról, afféle „hagyjál már” mosollyal nézel rám. Méregzöld alapon érett búzakalász színű betűkkel a neved és két zárójel között évszámok. Egy alkotó életének keretszámai, amelyek a földi időt mutatják. Alattuk néhány sorban rövid ismertetés, ki is vagy, ki is voltál TE.
Áprilisi könyveső
Meghirdetett versenyeinkre és fejtörőinkre minden eddiginél több levél érkezett, a szerkesztő legnagyobb örömére.
Egyetemisták Murphy törvényei
Bizony, bizony, hamarosan nyakunkon a vizsgaidőszak, kedves egyetemista barátaim, és mindenki tudja, hogy ez mivel jár, ugye? A megszámlálhatatlan óráknak tűnő várakozások a vizsga előtt, a hajnalba nyúló elkeseredett próbálkozások a tananyag „beseggelésére”, és az ezzel járó ideg és gyomorgörcsök.
A könyv szerepe a XXI. században
„Kedves fiam!
A könyvről írok neked. Lásd, alig kezdem, máris elakadok. Hidd el, nincs nehezebb, mint a fiatalsághoz szólni. Abból az időből tudom ezt, mikor magam is olyan fiatal voltam, mint most te. Elpirult az arcom, valahányszor a felnőttek »bölcs« intelmeit olvastam.