Az Ipolysági Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézetben a közelmúltban megrendezték az Egy hét az egészséges életért elnevezésű programot, melyen különböző rendezvények zajlottak. Ezek közül a legérdekesebb a legszebb és legtisztább osztályért folyó versengés volt.
Keresés
I. Komáromi Egyetemi Napok
A Selye János Egyetem ezen a héten első alkalommal rendezi meg a Komáromi Egyetemi Napokat. A diáknapokról Benyó Péterrel, az egyetem sajtófelelősével beszélgettünk.
Félkerek évfordulót ünnepelt a pozsonyi autószalon
Tizenöt éves jubileumát ünnepelte idén a pozsonyi autószalon, ami jót tett a presztízsének, és ami legalább ennyire fontos, a látogatóinak is.
Honda FR-V 1.7 Comfort: Minivan, más kiszerelésben
A Honda végképp nem tartozik az egyterűek gyártóinak élvonalába, hiszen eddig csupán egyetlen ilyen modellel dicsekedhetett (Stream). Az idők szavát azonban meg kellett hallania, ezért elkészítette második – ezúttal alsó középkategóriás – minivanját is, amely az FR-V megjelölést kapta.
A beszéd és a hallgatás
A társalgás sokkal kevesebb szellemet és tanultságot, mint tapintatot, szívet és józan észt igényel. Nem az ötletek és szellemes gondolatok fénye és gazdagsága teszi azt érdekessé és kellemessé, de bizonyos szabályok, melyeket némelyek ugyan ösztönszerűleg követnek, s ezért neveztetnek „jó társalgóknak”, de melyeket még a legszellemdúsabbaknak is magukévá kell tenniök, ha kellemesen akarnak társalogni. (Egy nagyvilági hölgy, 1880.)
Amikor a tárgyak megtalálnak
Az ember általában tudatosan alakítja környezetét, s most nem igazán az emberi kapcsolatokra, sokkal inkább a tárgyakra gondolok, amelyekkel körülveszi magát. Erre a tudatosságra mégis olykor rácáfolnak olyan kedves és szinte hihetetlennek tűnő történetek, amikor nem tehetünk mást, ráfogjuk a véletlenre, vagy elhisszük, ez a törekvés nem is biztos, hogy egyoldalú. Olykor a tárgyak keresnek és találnak meg bennünket.
Brooklyn, 2005. március 12–13.
A szombat reggel a Times olvasásával kezdődött, régi tradíció szerint. Egészen az előző szombatig a szomszéd kora reggel felhozta az én példányomat is a sajátjával együtt, és szépen az ajtónk mellé helyezte. Sajnos ez a szomszéd már nem lakik a házban, így most nekem kellett lebaktatnom a ház elé a hidegbe.
A napszemüveges férfi
A kisvárosba új papnak kellett érkeznie. A híre, mely megelőzte, igen kedvező volt, középkorú, rokonszenves embert ígért, így aztán nem csoda, hogy már nagyon várták a hívek, hiszen hosszú ideje, hogy a szomszéd falu káplánja járt hozzájuk helyettesíteni.
A családi élet lélektana
A családi élet egyrészt a magánélet színtere, másrészt a társadalmi élet előcsarnoka, hiszen a család mindenekelőtt a társadalmi törvényszerűségeknek van alárendelve.
Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!
Mint minden közmondásnak, ennek is van bizonyos igazságalapja. Kár volna tagadni, külsőleg vagy belső tulajdonságaiban majdnem mindenki hasonlít valamelyest az édesanyjára.
Hajszálra olyan, mint az anyja – ezt a megjegyzést sok nő ismeri már.