Brooklyn, 2005. március 12–13.

A szombat reggel a Times olvasásával kezdődött, régi tradíció szerint. Egészen az előző szombatig a szomszéd kora reggel felhozta az én példányomat is a sajátjával együtt, és szépen az ajtónk mellé helyezte. Sajnos ez a szomszéd már nem lakik a házban, így most nekem kellett lebaktatnom a ház elé a hidegbe. A sok rossz hír közül főleg az lepett meg, hogy a Bush-kormányzat titokban lefizet különféle PR-cégeket és tévé-, rádió- meg nyomtatottsajtó-munkatársakat, hogy propagálják a kormány programjait. A pénzek persze hivatalosan voltak kifizetve, így pontosan lehet tudni, ki menynyit kapott, és ezek az etikátlan újságírók szerencsére már nem dolgoznak régi helyükön.

Ebéd után bevásárolni indultunk a helyi élelmiszer-szövetkezetbe, ahol annyian voltak, hogy majdnem visszafordultunk. Végül is megtelt a kosárkánk sok minden jóval, és a kis kocsinkkal haza is hoztuk. A délután és az este nagy részét én Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című regényének olvasásával töltöttem. A hétfői órámra voltam köteles több mint 250 oldalt elolvasni, lejegyzetelni, mivel a professzor úr tízkérdéses gyorsdolgozatot írat velünk minden óra elején, és a kérdésekre csak az elolvasottak alapján lehet válaszolni.

Vasárnap reggel a Times Magazin mellékletét olvasgattam és néhány kedvenc jegyzetíró gondolatait. Közben egyik ismerősöm telefonált, és arról panaszkodott, hogy egy csapat közép-európai parlamenti képviselő milyen szégyent hozott magára, az országukra és az ismerősömre itt New Yorkban, amikor egy általuk kérvényezett előadás közben a tolmácsuk nem tolmácsolt, hanem szendvicset evett, a képviselők mobiltelefonáltak és nem volt kérdésük az előadóhoz, kettesével vitték viszont az ingyenes pólókat, és arra panaszkodtak, hogy nincs kávé. Megnyugtattam az ismerősömet, hogy nem ez az egyetlen olyan ország, ahol a külügyi bizottság tagjai nem tudnak angolul, kirándulni járnak világszerte az adófizetők pénzéből, akikre szégyent hoznak.

Miután kitakarítottam és megebédeltem, elkészítettem az alapanyagokat az esti vacsorához, amelyre egy nagyon kedves régi ismerős volt hivatalos. Az új hétre való felkészülés jegyében egy adag lasagnát is sütöttem magamnak, mert hét közben ezt nagyon egyszerűen fel lehet melegíteni vacsorának vagy ebédnek, ha itthon vagyok. Öt órára megterítettem az asztalt, elkészítettem a gyertyákat, a borospoharakat és a sajtokat is, s míg az ismerősünkre vártunk, aki a brooklyni híd forgalmi dugójában ült, a rádióban egy tudósítást hallgattunk arról, hogy a mozlim férfi politikusok hogyan használják fel a hívő mozlim nőket a nők érdekei ellen Irakban. Az este hasonlóan borúlátó hangulatban telt, miután ismerősünk tudatta velünk, kanadai letelepedési kérvényt adott be saját maga és fia számára, mint oly sokan körülöttem. Az emberek nem tudnak mit kezdeni a jelenlegi politikai helyzettel, és ha megtehetik, inkább elköltöznek.

Molnár Miriam szabadúszó újságíró, négy éve él New Yorkban, szinte azóta állandó munkatársa a Családi Körnek és az ĺzvilágnak. Egy éve egyetemi tanulmányokat is folytat, így a független egyetemista szemszögéből tudósít az ottani mindennapok világáról, hangulatairól.