„Jé, de aranyos kis dzsip!” – lelkendezett egyik ismerősöm, amikor meglátott az összkerekes Pandával. Számára ugyanis minden autó „dzsip”, amely elöl-hátul húz, karosszériáján van némi műanyag, és emelt farokkal átsétálhat alatta egy puli. Elnézően mosolyogtam szavain – néhány nappal később azonban rájöttem, hogy nem is mondott olyan nagy szamárságot.
Keresés
Az üzlet, az üzlet – az a csúnya üzlet, a biznisz
A II. János Pál pápa halálát követő napon, 2005. április 3-án estefelé sms-ek járták be Szlovákiát. Az üzenetben az állt, hogy este, pontosan a pápa halálának órájában és percében, vagyis 21 óra 37 perckor gyújtsunk gyertyát, és tegyük az ablakba, kifejezve részvétünket.
Pillanatképek az ókori Rómából
Amikor olaszországi kalandozásaink során megérkezünk az ország fővárosába, Rómába, úgy érezzük, felbecsülhetetlen értékű műkincsei révén jelenleg is a világ egyik legjelentősebb művészeti központja.
Megtisztítva
Ige: „Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztulva a pap elé kerül: menjen ki a pap a táboron kívülre, és ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult..., akkor hozzanak a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot.
A gyerekek szellemi fejlődéséről
Folytatódnak Ligetfalun a Lelki Egészség Ligájának székházában (Ševčenkova 21., a REMA 1000 üzlet mögött, mindig este 18 órakor) a szokott vitaestek. Május 12-én a Szomorúság még nem depresszió című előadás keretében a szakértők azt vitatják, mikor és mitől válik a természetes emóció betegséggé.
Mit tegyek, ha nem szeretem a gyerek barátait?
A szülőknek gyakran vannak gondjaik gyermekeik barátaival vagy pajtásaival, mert nekik teljesen másak a társas érintkezési formái.
Hogyan lehet a szülő gyermeke barátja?
Ne változtassa a szabályokat! A gyerek például elkölti a heti zsebpénzét. Ha előleget kér, mondja azt: nagyon sajnálom, hogy nem maradt pénzed, de várnod kell.
Hangsúlyozza a rend és a rendszeresség fontosságát. A munka előbbre való, mint a játék.
Milyen apa a férj?
A kérdésekre külön-külön feleljen az apa és az édesanya, vigyázva arra, hogy ne befolyásolják egymás válaszait. A végén hasonlítsák össze a válaszokat. Minden bizonnyal különbözni fognak – és ez a természetes. Vizsgálják meg, miben vélekednek egyformán, és miben különböznek.
Ibolyaszedés valaha – a legszebb csokrot édesanya kapta
A napocska egyre melegebben sütött. A levegő és a föld megtelt élettel, és az emberek szívébe is beköltözött a tavasz. Ez az évszak a gyerekek számára sok-sok örömet tartogatott. Libalegeltetés közben készítettük a fűzfa sípokat, és zengtük a mondókát: „Szólj síp, szólj...”.
Családi könyvtár az újvári régióban
Az érsekújvári Blaho utcai magyar óvodába egy reggel vendégek érkeztek. Szabó Márta igazgatónő meg a gyerekek izgatottan várták a regionális könyvtár két munkatársát, Kecskés Ildikót és Hamar Mártát. Ők is vendéget hoztak magukkal, az ekecsi óvó nénit, Tornóczi Köles Ildikót, aki írt egy csodaszép könyvet, a Zümmögőt.