Fiat Panda 4x4 Climbing: Több, mint „telekjáró”!

„Jé, de aranyos kis dzsip!” – lelkendezett egyik ismerősöm, amikor meglátott az összkerekes Pandával. Számára ugyanis minden autó „dzsip”, amely elöl-hátul húz, karosszériáján van némi műanyag, és emelt farokkal átsétálhat alatta egy puli. Elnézően mosolyogtam szavain – néhány nappal később azonban rájöttem, hogy nem is mondott olyan nagy szamárságot.

Széles műanyag védőcsíkok, 16 és fél centiméteres hasmagasságA szerző felvételeiAkkor ugyanis már utánam volt néhány bátortalanul induló tereppróba, amelyek során előbb egyik ámulatból a másikba estem, majd fokozatosan növeltem a dózist. A végén – persze a motor képességeinek figyelembe vételével – már olyan útszakaszoknak is nekieresztettem az aprócska autót, amelyekre korábban istenkísértésnek tartottam volna rámerészkedni.

Külalak, besorolás

Tartsuk azonban be a megszokott sorrendet, és kezdjük azzal, hogy a Panda 4x4 tulajdonképpen egy hagyomány folytatója: hasonló nevű elődjét is gyártották összkerékhajtású változatban. ĺgy csak idő kérdése volt, hogy a 2004-es év legjobb európai autója mikor kapja meg ezt a technikát és a hozzávaló „macsós” stílusjegyeket. Nos, megkapta, sőt az utóbbiakat két fokozatban is. A Climbing nevet viselő változaton ugyanis impozánsabbak a fekete műanyag védőfelületek, nagyobb az autó hasmagassága, 165 helyett 185 mm profilszélességűek a gumiabroncsai, és tetősínpár is csak ezen a szinten jár. A többi a „normális” Panda formavilága, a besorolásról pedig csak annyit: terepesített kivitelben különleges státust kapott az egyébként A-szegmensbeli miniautó. Talán csak a Suzuki Wagon R+ összkerékhajtású változatát lehet hozzá hasonlítani, de terepen – gyengébb motorja ellenére – a Panda tud többet, méghozzá nem is kevéssel.

Komfort, szereltség, térkínálat

Valóban csupa vidámság, játékosság… Valaki valahol egyszer azt mondta, hogy a Pandát „vidám vezetőknek” tervezték. Nos, a kocsi belteréhez – amely összkerék- és fronthajtású változatban ugyanaz – tényleg csak egy vidám vezető illik, mivel maga is vidám, játékos. Nézzük csak meg a szokatlan formájú középső pulpitust, rajta a rövid sebességváltó karral; utóbbit nemcsak mintha ide teremtették volna, hanem kényelmesen is kezelhető. Igaz, mindez többnyire kemény, kopogós műanyagból készült, de ne feledjük: a Panda tulajdonképpen népautó. Még összkerekes kivitelben is. Az általunk tesztelt legdrágább verzió ezt ugyan feledtetni igyekszik, hiszen standard tartozéka az ABS, a két frontlégzsák, a kétfokozatú elektromos szervokormány, a fedélzeti számítógép valamint a klímaberendezés; a Climbing név tulajdonképpen ez utóbbira utal. A rádió azonban itt is feláras, típustól függően 7700–12 700 koronáért rendelhető meg. A térkínálatról pedig csak annyit, hogy a kocsi jóval nagyobb belülről, mint kívülről, s külön bravúr, hogy utas- és csomagtere a 4x4-es technika ellenére is változatlan maradt. Az utóbbit csak a benzintartály sínylette meg, de talán valóban ez volt a legkisebb áldozat.

Motor, meghajtás, menettulajdonságok

A 4x4-es Panda csak egyetlen motorral kapható, és ez a motor az autó leggyengébb pontja. A 60 lóerő a magas karosszériával kombinálva főleg autópályán kevés; persze terepen sem áldás, de ott a váltókar sűrű használatával némileg kompenzálható az erődeficit. A vonóerőt szükség esetén automatikusan hátra is átvivő viszkókuplung viszont tökéletesen és főleg villámgyorsan működik, úgyhogy az autó gyakorlatilag állandó összkerekesnek tekinthető. Terepjáró képességek szempontjából nem egy, hanem legalább három lapáttal tesz erre rá a kocsi ideálisan megépített alváza: nemcsak hogy olyan robusztus, ami ebben a méretosztályban teljesen szokatlan, hanem a méretei is eszményiek. Elég, ha megnézzük a hasmagasság, a tengelytáv és a túlnyúlások kombinációiból eredő orr-, far- és áthajtási szögeket; nem egy komolyabb terepesnek is becsületére válnának! Ennek köszönhetően, mint a bevezetőben már utaltunk rá, fokozatosan olyan szétvert dűlőutaknak vagy hosszan elnyúló sártengereknek-dagonyáknak is nekieresztettük a kisautót, amilyeneket korábban minimum egy Suzuki Jimnyvel mertünk abszolválni. Kritikus helyzeteknek soha még a közelébe sem kerültünk, de tény, hogy végig tekintettel voltunk a motor erőpotenciáljára és az igazi terepes attribútumok (differenciálzár, felező) hiányára. Országúton, autópályán pedig igyekeztünk kíméletesen „szívatni” az aprócska benzintartályt, s közben élveztük a szükség esetén azonnal besegítő összkerékhajtás nyújtotta biztonságot.

Zárszó helyett

A gazdagabbik szereltségű összkerékhajtású Fiat Panda a szó legszorosabb értelmében kivételes autó. Egyrészt a 4x4-es technikája miatt, de főleg azért, mert ebben a méretosztályban nincs még egy jármű, amelynek terepjáró képességei ennyire megközelítenék egy könnyű off-roadét. Gazdagabbik szereltségben ezt kellőképpen a világ tudomására is hozza, miközben ára még mindig félmillió korona alatt marad. Egyhetes tapasztalataink alapján elmondhatjuk: messzemenően megéri ezt az összeget! Vas Gyula

Hengerűrtartalom: 1242 cm3

Legnagyobb teljesítmény: 44 kW (60 LE)/5000min-1

Legnagyobb forgatónyomaték: 102 Nm/2500min-1

Sebességváltó: ötfokozatú kézi

Legnagyobb sebesség: 145 km/óra

Gyorsulás 0–100 km/óra: 20 s

Menetkész tömeg: 980 kg

Méretek (h/sz/m): 3574x1605x1632 mm

Hasmagasság: 165 mm

Orrszög/farszög/áthajtási szög: 24/42/24°

A csomagtér űrtartalma: 200–855 l

Fogyasztás (városi/országúti/vegyes): 7,9/5,8/6,6 l/100 km

Az üzemanyagtartály űrtartalma: 30 l

Ár: 499 900 korona

A 4x4-es alapmodell ára: 459 900 korona

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?