Megtisztítva

Ige: „Ez a poklos emberre vonatkozó törvény, amikor megtisztulva a pap elé kerül: menjen ki a pap a táboron kívülre, és ha úgy látja a pap, hogy meggyógyult..., akkor hozzanak a megtisztulni akaróért két élő tiszta madarat, cédrusfát, bíborfonalat és izsópot. Azután vágják le a pap parancsára az egyik madarat cserépedény fölött, forrásvíz mellett. Fogja a pap az élő madarat, a cédrusfát, a bíborfonalat és az izsópot, és mártsa bele azokat az élő madárral együtt a forrásvíz mellett levágott madár vérébe. Azután hintse meg a poklosságból megtisztulni akarót hétszer, és mondja ki, hogy tiszta. Az élő madarat pedig eressze szabadon a mezőn.” (3 Mózes 14, 2–7.)

Fontosnak tartom mindjárt az elején megjegyezni, hogy a Biblia itt nem moralizál afölött, hogyan is lett az érintett poklossá, nem tart erkölcsi prédikációt, hogy jobban kellett volna vigyáznia, esetleg kerülhette volna a fertőzés lehetőségét. Egyet mond, hogy tisztulni akaró az illető. Az sincs itt különösen boncolgatva, hogy mi volt ez a poklosság. A bőrbetegségeknek különböző fajtáit, leginkább a leprát értették alatta. Legtöbbször halálos kimenetelű baj volt ez, de minden esetben kirekesztettséggel járt, az érintett nem mehetett be a táborba, a szent közösségbe. A hasonló sorsúakkal a táboron kívül kellett tartózkodnia, sokszor egész lepratelepek alakulhattak ki. Úgy gondolom, hogy az ilyen állapot senkinek sem lehetett életcélja, így a megtisztulni akarás érthető. Az idézett bibliai szakaszban a tisztulási szertartás leírása található. Az a folyamat, ami által ismét Isten népe közösségéhez tartozónak tekintheti magát az ember.

Mindez a táboron kívül kezdődik. A papnak kellett kimenni az érintetthez, a találkozásra és a szertartásra egy forrásvíz mellett került sor. Olvashattuk az előző fejezetekben, hogy a forrás volt az egyetlen, ami nem vált tisztátalanná még akkor sem, ha valami tisztátalan érintette. Egyébként edény, korsó, ruha, ágy és maga az ember is tisztátalanná vált, ha bármilyen tisztátalansággal érintkezett, a forrás azonban tiszta maradt. A fertő vagy a mocsár viszont nem lehet a tisztulás helye! Kellett még az izsópköteg, és két egyforma tiszta madár. Ezek közül az egyik végül szabad lett, de a másik élete árán, a másik vérébe mártva engedték szabadon. Ugyanebbe a vérbe mártott izsóppal hintették meg a megtisztulni akarót is. (Izsópköteget mártottak az egyiptomi szabaduláskor is a páskabárány vérébe, és ezzel kenték be az ajtófélfákat, az ítélet elkerülése végett. Erre utal a 51. Zsoltár 9. verse is!) Ez a szabadon engedett madár jelezte a poklos számára is a szabadulást.

Mintha csak az Újszövetség jelenne meg szemünk előtt ebben a különös szertartásban, az itt leírtak pedig Jézus Krisztus váltságművében nyernek kiteljesedést. Isten nem a poklosságunkat kéri számon rajtunk. Nem azt kutatja, miért vált pokollá az életünk, mi az, amit örököltünk, s mi az, ahol mi kerestük magunknak a bajt, tékozló fiú módjára miért kerültünk fertőbe, mocsárba, a disznók vályújához. A legfőbb papunk, az Úr Jézus Krisztus maga jött el a „táboron kívülre”, vállalva törékeny cserépedény voltunk minden nyomorúságát. Elhagyva az isteni dicsőséget, emberré lett, hozzánk hasonlóvá, Isten előtt vállalva helyettünk az „első madár” szerepét. Egyedül Ő az az élő vízforrás, mely tiszta marad a világ minden szennye és mocska ellenére is. Az Ő golgotai áldozata az a helyettes áldozat, ami elégtétel az Isten előtt minden poklot érdemlő bűneinkért. Ez volt az az aranynál is drágább ár, amit Jézus értünk, a mi szabadulásunkért adott.

A mostani vasárnap a legtöbb helyen a konfirmáció vasárnapja, amikor elhangzik a kérdés: Hiszed-e, vallod-e, hogy Jézus Krisztusnak ez az evangéliuma az Isten hatalma minden hívőnek üdvösségére, hogy Jézus az egyetlen közbenjáró Isten és emberek között, és egyedül az Ő halálába vetett hit által igazulunk meg ingyen, Isten kegyelméből? Válaszoljuk együtt, hogy hiszem és vallom.

A szerző református lelkész