Az üzlet, az üzlet – az a csúnya üzlet, a biznisz

A II. János Pál pápa halálát követő napon, 2005. április 3-án estefelé sms-ek járták be Szlovákiát. Az üzenetben az állt, hogy este, pontosan a pápa halálának órájában és percében, vagyis 21 óra 37 perckor gyújtsunk gyertyát, és tegyük az ablakba, kifejezve részvétünket. Több ismerősöm küldött nekem ilyen sms-t, amelyeknek a végén ott állt egy kérés: Ne szakítsd meg a láncot, küldd tovább ezt a hírt legalább öt ismerősödnek és rokonodnak.

Tetszett a gondolat. Elképzeltem, hogy egyhangú lakótelepünkön az ablakokban égő gyertyák legalább valamennyire összekötik a hasonlóan gondolkodó embereket. Csak zavart a „küldd tovább...” bizniszről árulkodó íze. Másik énem tiltakozott: miért kellene az sms-ek küldésével a mobiltársaságok kontóját gyarapítanom? Másrészt pedig zavart, hogy a katolikus egyház első emberének halála némelyek számára elsősorban a nyereség lehetőségét jelenti. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy nemcsak a mobiltelefon-társaságok, hanem a gyertyagyárosok és gyertyaforgalmazók, a virágkereskedők és még sokan mások is nyerészkednek a pápa halálán. De mit tehetünk – a halál nagy üzlet, s ha a világ kétségkívül legnagyobb és legismertebb emberéről van szó, akkor – mi tagadás – egyúttal a legnagyobb üzletről is szó van.

Mivelhogy a szóban forgó üzenetet talán minden ismerősömtől megkaptam, akiknek magam is elküldtem volna, már nem volt okom, hogy hozzájáruljak a mobiltársaságok vagyonának növeléséhez. Virágot sem vettem ebből az alkalomból, de a gyertyagyújtásból már nem akartam kimaradni. Nem sokkal fél tíz után meggyújtottam egy mécsest az erkélyen – mindennemű biznisztől eltekintve – s elgondolkodtam a hír valódi üzenete fölött. Aztán lassan felemeltem a tekintetemet, s szemügyre vettem a környező házak ablakait. Arra számítottam, hogy az ablakokban égő gyertyák fénye bejárja a környéket, s hogy összeköti azokat az embereket, akik most megtudtak egymásról valamit, valami bensőségeset, valami sokatmondót. De csalódnom kellett. Csak két ablakban égtek gyertyák, pedig errefelé ezrekre tehető az ablakok száma. Akkor fogtam a kutyámat, s leszaladtam vele az esti sétára, kihasználva az alkalmat, hogy legalább a mi ablakainkban égő gyertyáknak örühessek. Mert a nap folyamán csak a mi házunkból négy sms-t kaptam. De a 12 emeleten kívülem senki se rakott gyertyát az ablakba. Aztán arra gondoltam, hogy kár volt a sok üzenetért, ha nem teljesítették küldetésüket. Csak a másik szándék, az üzleti ért célt.

Aztán még egy mobilos trükk szántott bele zsigereimbe: az egyik tévénk (az, amelyik kígyót-békát kiáltott a másikra, amiért amaz méltóságon alul jelentette be a pápa halálhírét) a temetés napján, pénteken „sms-érzelemkifejezés-áradatot” hirdetett. Bárki kifejezhette érzéseit a pápa halálának kapcsán a megadott számon. Természetesen mindenki a maga mobiltelefonjáról és saját költségére. Aztán az esti híradóban méltóságteljesen, az ehhez megfelelő (illetve előírt) ájtatos arckifejezéssel bejelentették, mennyien éltek a hetőséggel, hogy tudassák a tévével, milyen érzések járták át lelküket, amikor az egész világ végső búcsút vett a pápától.

Csúnya dolog a biznisz. És még inkább az, ha álruhát ölt, s az emberek elhiszik, hogy valóban számít az ő személyük, hogy az üzenet nekik és róluk szól, sőt, hogy meghallgatásra is talál.