Ez a föld a tiéd, ha elmész visszavár. ĺgy énekel két lány, mindjárt az elején. Ez a honfoglalás mégsem az a honfoglalás. Tizenhét komáromi egyetemista elfoglalja a földjét. A színpadot.
Keresés
VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (66)
306. Ha nyilvánvaló az üzemanyag- vagy olajszivárgás,
a) a járművezetőnek ezt útja befejeztével közölnie kell a jármű tulajdonosával,
b) a járművet a hiba eltávolításáig ki kell vonni a forgalomból,
c) a járművet csak autópályán és autóúton kívül szabad közlekedésre használni.
307.
Mercedes-rekordszéria
Három, a sorozatgyártásból szúrópróbaszerűen kiemelt Mercedes-Benz E 320 CDI típusú személygépkocsi 30 nap alatt együttesen 482 802 kilométert tett meg a texasi Laredo speciális körpályáján.
ASZFALTMORZSÁK
RAKÉTARAJT. Mindössze négy hónapja volt szüksége az AAA AUTO nevű társaságnak ahhoz, hogy Szlovákiában is a legnagyobb használtautó-kereskedővé nője ki magát.
Pirelli 2005: Rio kulisszái, és ami előttük van…
Több mint 40 éves pályafutása során a Pirelli-naptár kultikus tárggyá nőtte ki magát. A történet még 1964-ben kezdődött, amikor a Pirelli brit leányvállalata megbízást adott a kor egyik sztárfotósának, Robert Freemannek egy naptár elkészítésére.
Júliustól szinte mindent tudni fognak rólunk?
Mármint rólunk, gépjárművezetőkről, ezt nyilván nem nehéz kitalálni. Arról van ugyanis szó, hogy a kormány még februárban jóváhagyott egy törvényjavaslatot, melynek értelmében lényegesen megszigorodna, pontosabban az eddiginél jóval részletesebbé válna a gépjárművezetők nyilvántartása.
Rangos nemzetközi verseny volt
Mit szépítsük: a dunaszerdahelyi gokartsport fényesebb napokat is megélt a mostaniaknál, hiszen volt időszak, amikor országos bajnokokat adott a sportágnak. Hogy ezek a napok visszatérnek-e, nem tudni, viszont változatlanul ott van a város peremén az ország legjobban megépített gokartpályája, amelyen évente egész sor hazai és nemzetközi versenyt rendeznek.
Suzuki Swift 1.3i GS: Globális modell, Európának
A Swift első nemzedéke még 1983-ban jelent meg. Két évtizedig inkább kisebb, mint nagyobb változtatásokkal tartotta magát, 2002-ben azonban már érezni lehetett, hogy a Suzukinál nagy dobásra készülnek. Gyors egymásutánban megjelentettek két attraktív tanulmánymodellt (Concept-S, S2), amelyekről nem is titkolták, hogy az új Swift előhírnökei. De hogy ennyire újé, azzal talán senki nem számolt.
Az „utcán”
(Részletek)
(...) Mindig szerettem az utcát. A sürgő-forgó emberraj elszórakoztat és gondolatokat kölcsönöz.
Sietve suhan be két alak a virágkereskedésbe, egyik jobbról jött, a másik balról. Sohasem látták egymást. Most egy helyre viszi őket a cél. Virágot rendel mind a kettő.
Életszabályok
Az értelmes gyermeknek anélkül, hogy tudná, vannak életszabályai. Ahogy látja a szüleitől és más emberektől, tehát ő is aszerint él. De az okos ifjú és leány nem elégszik meg ennyivel, hogy ti.