Rangos nemzetközi verseny volt

Mit szépítsük: a dunaszerdahelyi gokartsport fényesebb napokat is megélt a mostaniaknál, hiszen volt időszak, amikor országos bajnokokat adott a sportágnak. Hogy ezek a napok visszatérnek-e, nem tudni, viszont változatlanul ott van a város peremén az ország legjobban megépített gokartpályája, amelyen évente egész sor hazai és nemzetközi versenyt rendeznek.

A legrangosabb közülük a Szlovákián kívül több ország nemzeti bajnokságának is részét képező közép-európai zónaközi verseny, amelyre az idén május 21-22-én került sor. Ebből az alkalomból a hazaiakon kívül cseh, magyar, lengyel, horvát és osztrák versenyzők adtak egymásnak találkozót Dunaszerdahelyen, hogy összemérjék tudásukat a hat kategória valamelyikében. Voltak közöttük, akik alig múltak hétévesek, mivel a legalacsonyabb Kadett géposztályban ennyi a versenyzők alsó korhatára. A szombati edzést követően vasárnap került sor a tulajdonképpeni versenyre, amely két futamból állt. Kategóriától függően mindkettő 10–28 kör megtételét jelentette az 1040 méter hosszú, technikás kanyarokban bővelkedő pályán. A két futam összesített eredményei alapján végül a következő versenyzők szerezték meg a győzelmet az egyes kategóriákban: Kadett (60 cm3, 7–10 év): Tomáš Stranava (Szlovákia); Parilla (60 cm3, 10–13 év): Matúš Molnár (Szlovákia); Rotax Max Junior (125 cm3, 12 év felett): Lukáš Jasenský (Szlovákia); ICA Junior (100 cm3, 12–15 év): Lucie Panáčková (Csehország); ICA (100 cm3, 15 év felett): Kristijan Habulin (Horvátország); ICC (125 cm3 váltóval, 15 év felett): Zdeno Mikulaško (Szlovákia). Az abszolút hazainak számító dunaszerdahelyi Hrobárek Leonard egy 3. és egy 4. helyezéssel zárta a versenyt, de ehhez tudni kell, hogy jobb karja néhány nappal korábban még gipszben volt. Ugyancsak említést érdemel még az ipolysági Jakab Sándor teljesítménye (Kadett), aki, miután a délelőtti futamot a 4. körben feladni kényszerült, délután a 7. helyen ért célba. És végül, de távolról sem utolsósorban: feltétlen dicséret illeti a dunaszerdahelyi AMK Karting Team 2001 klubot a kétnapos verseny sikeres, zökkenőmentes lebonyolításáért.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?