Pirelli 2005: Rio kulisszái, és ami előttük van…

Több mint 40 éves pályafutása során a Pirelli-naptár kultikus tárggyá nőtte ki magát. A történet még 1964-ben kezdődött, amikor a Pirelli brit leányvállalata megbízást adott a kor egyik sztárfotósának, Robert Freemannek egy naptár elkészítésére.

Több mint 40 éves pályafutása során a Pirelli-naptár kultikus tárggyá nőtte ki magát. A történet még 1964-ben kezdődött, amikor a Pirelli brit leányvállalata megbízást adott a kor egyik sztárfotósának, Robert Freemannek egy naptár elkészítésére. A művész, aki többek között a Beatles együttes házi fényképésze is volt, megalkotta az első exkluzív Pirelli-naptárat, amely óriási sikert aratott, és azonnal tudni lehetett, hogy hagyományt teremt. Azóta – fotósokat és modelleket is beleértve – minden esztendőben a divatszakma legnagyobbjai versengenek azért, hogy a naptár készítésében részt vehessenek. Az idén Patrick Demarcheiler francia fotós Rio de Janeiro kulisszái közé helyezte nagyszerű modelljeit. A fekete-fehér, elsősorban fény-árnyék hatásokkal és erős kontrasztokkal egyedi hangulatot keltő képek hátterében Rio ezernyi arca tűnik fel, hamisítatlan brazil életérzéssel. Ezt az idei naptár legnagyobb sztárja, Naomi Campbell így fogalmazta meg: „Közös munkánk gyümölcse hűen tükrözi a brazil nép energikus és pozitív szellemiségét…” Kétségtelenül szép és fennkölt szavak ezek a csokoládébarna szépségtől – aki egyébként már harmadszor kapott meghívást a naptárfotózásra –, de mondjuk ki őszintén, azért mást is tükröznek, másról is szólnak ezek a képek. Főleg férfiszemmel nézve. Mert kezünket a szívünkre: a mellékelt fotókon annyira hiányoznak nekünk Rio kulisszái vagy a brazil nép pozitív szellemiségének megnyilvánulásai…? (am/vgy)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?