A napokban egy olyan pick-up jelent meg a hazai márkakereskedőknél, amilyet eddig sem idehaza, sem másutt a világon nem láthattunk. Az új Mitsubishiról van szó, amely bebizonyította, hogy az ilyen autóknak sem kell feltétlenül tojásként hasonlítaniuk egymásra.
Keresés
Lexus RX 350: Erőfölényben
A világ egyik legnépszerűbb luxus szabadidő-autóját eddig 300/330/400h típusszámokkal ismertük.
Peugeot 807 ST 2.2 HDi: Szomjúságtűrőbb csúcsmodell
Két évvel ezelőtt már teszteltük e modellcsalád egyik tagját, nevezetesen az akkori csúcsváltozatot. Most ismét a legdrágább verziót kaptuk meg, amely azonban már nem ugyanaz. Legfőbb változásként takarékos és nyomatékos dízelmotort kapott a korábbi benzinpusztító háromliteres helyett.
Saját ügyeibe bukott bele
Ľudovít Kaník szociális ügyi miniszter tavaly októberben mondott le. Lemondásának oka a családi vállalkozásban üzemeltetett hotel felújításához kért uniós támogatás, mely ugyan nem törvénysértő, de mindenképpen etikátlan. A Kaník a felesége által vezetett Kaník és Társa Kft.
Szinte mindent megvalósítottak
Pozsony. A kormányprogram teljesítése szempontjából a szociális tárca a legjobbak között van, szinte minden rábízott feladatot megoldott. Levezényelte a nyugdíjreformot, átalakította a szociális támogatások rendszerét, megreformálta a munkatörvénykönyvet.
Ecce video
A havernál láttunk egy tök jó horrort, először azt hittük pite, mert nem volt semmi, csak jött, ment a csóró, egy olyan szakállas, nagy hajú meg minden, egy olyan izében, lepelben vagy hogy hívják, olyan hippisen, de egy tök nyomi csávó, semmit se csinált, csak dumált, az igaz, hogy irtó jó dumája v
Le a kalappal?
Az ember soha nem tudhatja, merre sodorja az élet, és milyen élményszámba menő találkozásokra kerülhet még sor földi pályafutása idején.
Bibistül is bírom a kiskamaszokat
„Gyere már gyorsan, ezek a kölykök a pincében szipóznak! Kellett őket a házba csalogatnunk...” – rázta meg férje vállát a barátnőm. A vasárnapi szendergésből felriadt családfő mit sem sejtve, kócosan lecsoszogott a neje után.
A da Vinci-kód
Mikor vagy két éve egy ifjúsági összejövetelen megkérdeztek, olvastam-e A da Vinci-kódot, nemleges választ adtam. Még hogy da Vinci-kód! Talán valami matematikai értekezésről van szó? Vagy érdekességek az említett férfi életéből? Esetleg regény? Regény, valóban az. És vannak regények, melyek megrengetik a világot.
Tanácskozás és jótékonysági gálaműsor Füleken
Mint azt már a Családi Kör olvasói jól tudják, a Carissimi jótékonysági alapot az a szándék vezérli, hogy főként a szlovákiai magyar egészségkárosodott gyerekeknek és szüleiknek segítsen súlyos gondjaik enyhítésében.