+ Átalakult a rendőrség, létrejött a korrupcióellenes hivatal
+ A belső ellenőrzési osztály a rendőrségen belüli törvénysértéseket sem fél felderíteni
+ Az Országos Rendőr-főkapitányság képviselői kevesebbet szerepelnek a sajtóban, ám ha felbukkannak, konkrét eredményekről számolnak be
+ Jaroslav
Keresés
PLUSZOK ÉS MĺNUSZOK – BELÜGYMINISZTÉRIUM
Árakat emelt az igazságügyi és a belügyi tárca
Pozsony. Határozottság, gyorsaság, reformpártiság – ezekkel a jelszavakkal állt munkába négy évvel ezelőtt Daniel Lipšic igazságügyi miniszter, s noha idő előtt távozott a bársonyszékből, a kormányprogramból sok mindent teljesített. Ugyanez elmondható a belügyi tárcáról is – azzal a különbséggel, hogy míg az előzőt korrupcióellenes lépéseiért a polgári szervezetek is sokszor dicsérték, addig az utóbbit inkább bírálták az átláthatatlan közbeszerzési eljárások miatt.
De nehéz az iskolatáska
Az iskolakezdés az egyik legmegterhelőbb időszak a gyermekek számára. A jól tervezett hátizsák, a megfelelő lábbeli, illetve a mozgásigény kielégítése hozzásegíti a gyereket a jó kondíció eléréséhez, s egyúttal a mozgásszervi panaszok kialakulását is megelőzhetik.
Külföldi továbbtanulás
Szlovákiából évente több mint húszezren folytatják külföldön felsőfokú tanulmányaikat. A külföldön való tartózkodás ügyintézéséhez a SAIA (Szlovák Akadémiai Információs Ügynökség) nyújt segítséget. Erről tanúskodik az ügynökség honlapja (www.saia.sk) is, amelyet évente több mint négyszázezren keresnek fel.
Ipari festékek a bőrben
Az EU bizottsága szerint nagyobb óvatosságot kellene tanúsítani a tagállamokban a tetoválás és a piercing divatjával kapcsolatban, mert ezek művelői olyan egészségügyi kockázatoknak is kitehetik magukat, mint pl. a lepra, az AIDS vagy a rák.
Sztárcsinálók és -bálványozók
The Pussycat Dolls, Beyonce, Atomic Kitten, James Blunt, Green Day és még sorolhatnánk napjaink legfelkapottabb együtteseit, énekeseit. Közülük mindegyik különböző stílust képvisel, de valamiben mégis egyformák: a külsőségeket illetően a tökéletesség jellemzi őket.
Dacia Logan – dízelmotorral
A közelmúltban a hazai piacon is megkezdődött a Dacia Logan dízelmotoros változatának forgalmazása. Az autó a Renault által kifejlesztett 1.5 dCi 70 lóerős változatát kapta meg, amely az akciómodellekkel együtt összesen négy szereltségi szinten áll rendelkezésre.
Jaguár kontra gyalogosok
A Pozsonyban is bemutatott új Jaguar XK a világ első személygépkocsija, amely aktív motorháztetővel védi a gyalogosokat.
A márkaszerviz jótállási idő alatt sem kötelező
A kocsivásárlás után azonnal előtérbe kerül az autótulajdonos újabb dilemmája: márkaszervizbe hordjam-e a kocsimat, vagy sem? A hiedelmekkel ellentétben ugyanis a márkaszerviz még a jótállási idő alatt sem kötelező; éppen „csak” ajánlott, mert számos előnye van.
Mitsubishi L200: Esztétikum, ahol eddig nem volt
A napokban egy olyan pick-up jelent meg a hazai márkakereskedőknél, amilyet eddig sem idehaza, sem másutt a világon nem láthattunk. Az új Mitsubishiról van szó, amely bebizonyította, hogy az ilyen autóknak sem kell feltétlenül tojásként hasonlítaniuk egymásra.