The Pussycat Dolls, Beyonce, Atomic Kitten, James Blunt, Green Day és még sorolhatnánk napjaink legfelkapottabb együtteseit, énekeseit. Közülük mindegyik különböző stílust képvisel, de valamiben mégis egyformák: a külsőségeket illetően a tökéletesség jellemzi őket.
Sztárcsinálók és -bálványozók
Embert próbáló folyamat
Ha a két fél megegyezik, akkor megkezdődhet a sztárrá formálás hosszú és embert próbáló folyamata. Ezt egyfajta főpróbának is nevezhetnénk a nagy bemutatkozás, debütálás előtt. Félig-meddig itt dől el, hogy a kiválasztott személy alkalmas-e a feladatra. Gyakran megesik, hogy egy ilyen átalakítás után egy teljesen új embert alkotnak. A jelölt zenetanárral és zeneórák sokaságával a lehető legtöbbet hozza ki tehetségéből. Külsejét úgy alakítják, hogy az éppen aktuális, menő trend semmi kifogásolnivalót ne találhasson rajta. Sajnos az is gyakran előfordul, hogy az egyes sztárok a tökéletes, csontsovány alak érdekében még a lehetetlent is megpróbálják elérni, ami gyakran akár életveszélyes is lehet. A készülő sztárok viselkedésén és beszédtechnikáján is csiszolgatnak. Ezután következik a bemutatkozó CD feléneklése és piacra dobása, ahol a „megcsinált” énekesből, ill. együttesből kihozzák a maximumot. A többi már csak azon múlik, hogy a pályája elején álló sztár elnyeri-e a hallgatóság tetszését.
A szerző a galántai Kodály Zoltán Gimnázium diákja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.