1849 májusában a honvédcsapatok bevették Buda várát, az ország területének legnagyobb része felszabadult, június elején pedig a kormány és a képviselőház is visszatért a fővárosba. A siker azonban csak látszólagos volt, mert közben már készülődött az újabb támadás Magyarország ellen. Épp a budai vár bevételének napján, május 21-én találkozott Varsóban Ferenc József és I. Miklós orosz cár, ahol az ifjú uralkodó segítséget kért fellázadt alattvalói ellen.
Keresés
Nem mindennapi összefogás eredménye a Szent István-szobor Érsekújvárban (VIDEÓ+FOTÓK)
Több százan vettek részt a hétfői Szent István Napon, amelynek szervezői két különleges eseménnyel tették felejthetetlenné az estet az ünneplő közösség számára. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Danczi József, a Csemadok helyi szervezetének elnöke, Nagy Péter, Érsekújvár alpolgármestere és Lukács János szobrászművész közösen leplezték le Szent István király bronz mellszobrát.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át a Magyar Szent István Rendet
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Cseh elnök: Ukrajna NATO-csatlakozásának nem feltétele, hogy egész területét ellenőrizze
Ukrajna belépésének a NATO-ba nem kell, hogy feltétele legyen az orosz agresszió ellen küzdő ország egész területének ellenőrzése – jelentette ki Petr Pavel cseh köztársasági elnök abban az interjúban, amely a Novinky.cz hírportálon és a Právo című független cseh baloldali napilapban jelent meg kedden.
Forró autóban rekedt egy kisfiú, akár 70 fok is lehetett bent
A rendőrök mentették meg az életét.
Szerdára halasztották a Šimkovičová leváltásáról szóló rendkívüli parlamenti ülést
A parlament kedden, a második próbálkozáskor sem volt határozatképes a Martina Šimkovičová (SNS-jelölt) kulturális miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványról szóló ülésen.
Érkezik a zuhé, kiadták a viharriasztást! (TÉRKÉP)
Az ország egyes vidékein heves zivatarok kialakulása várható.
Olaszországi főlelkész: Szent István államvezetőként tartotta meg népét és tette nemzetté
Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja – mondta Törő András olaszországi főlelkész a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában bemutatott ünnepi misén kedden reggel.
Jövőre 816 euró lesz a minimálbér
Jövőre 816 euró lesz a minimálbér, mivel a munkáltatóknak hétfőn sem sikerült egyezségre jutniuk, ezt így az ehhez használt képlet alapján számolták ki. Hamarosan azonban ez utóbbi is változhat. Mit szólnak ehhez a munkáltatók és a szakszervezetek?
FOTÓK: ÍTÉLETIDŐ VOLT CSEHORSZÁGBAN – utcák kerültek víz alá
Hatalmas viharok csaptak le.