Olaszországi főlelkész: Szent István államvezetőként tartotta meg népét és tette nemzetté

tiz

Szent István király államvezetőként döntött arról, mi tartja meg a magyar népet és teszi nemzetté, döntését az utóbbi ezer év igazolja – mondta Törő András olaszországi főlelkész a Szent Péter-bazilika magyar kápolnájában bemutatott ünnepi misén kedden reggel.

Törő András atya beszédében hangsúlyozta, hogy Szent István nem halott legendának vagy múltbéli hősnek számít, hanem élő példaképnek.

„Saját korában államvezetőként döntött és indult: vállalta, hogy a magyar nép történetét előre kell vinni, és stabil alapra kell építeni, olyan sziklára, amelyet semmilyen vihar nem tud kikezdeni” – mondta az olaszországi főlelkész.

Hozzátette: a következő ezer évben is a szent király döntése és választása vezessen, hogy tudjuk kire bízhatjuk hazánkat, nemzetünket, életünket. „Rómában kereszténységünk, hitünk, magyarságunk szálai összeérnek” – mondta a bazilika altemplomában található magyar kápolnában.

A misén részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki magánlátogatáson tartózkodik Rómában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?