Jövőre 816 euró lesz a minimálbér

Pozsony |

Jövőre 816 euró lesz a minimálbér, mivel a munkáltatóknak hétfőn sem sikerült egyezségre jutniuk, ezt így az ehhez használt képlet alapján számolták ki. Hamarosan azonban ez utóbbi is változhat. Mit szólnak ehhez a munkáltatók és a szakszervezetek?

Ha a szociális partnereknek nem sikerül megegyezniük a következő évi minimálbér összegéről, akkor a jelenlegi szabályok szerint ezt automatikusan emelik. Az ezzel kapcsolatos jogszabályban meghatározott automata a két évvel korábbi nominális átlagbér 57 százalékában szabja meg a minimálbér összegét. Erik Tomáš munkaügyi miniszter szerint azonban az általa vezetett tárca a minimálbér automatában szereplő 57 százalékos indexet 60 százalékra szeretné növelni, és az erről szóló javaslatot már idén ősszel a parlament elé terjesztenék. Az előzetes tervek szerint a képviselők november közepére fogadhatnák el. Tomáš szerint ez esetben egy évvel később, 2026-tól már az új képletet alkalmaznák, amely a két évvel korábbi átlagbér 60 százalékában szabná meg a minimálbért. Az új szabályok alkalmazása után a miniszter szerint a minimálbér 2026-ra így már elérhetné az 858 eurót.

Munkáltatói panaszok

A munkáltatók nem vetik el teljesen az emelést, azonban azt kérik a kormánytól, hogy ez fokozatos legyen. „Az automatikus minimálbérnek az átlagbér 57%-áról 60%-ra történő emelése véleményünk szerint most nem észszerű, mivel az EU-n belül jelentős recesszióban vagyunk, miközben Szlovákia a nagy uniós tagállamok gazdaságától függ. Azzal a paplannal kellene takaróznunk, amit megengedhetünk magunknak. Nem ellenezzük, hogy 57%-ról 60%- ra menjünk, de csak fokozatosan” – fi gyelmeztet Miroslav Kiraľvarga, a Munkáltatók Országos Szövetségének (RÚZ) az elnöke.

A munkáltatók cserébe azt javasolják, hogy a kormány fontolja meg egyes juttatások adó- és járulékmentességét. „A munkáltatóknak ez esetben nem nőnének a költségeik, miközben a munkavállalók nagyobb bevételre számíthatnának. Példaként Ausztriát említhetjük, ahol a béren kívüli juttatások egy bizonyos összegig adómentesek. Azt is fontolóra vehetnénk, hogy a béren kívüli juttatásokat az átlagbérhez kössük, mint például Csehországban” – tette hozzá Andrej Lasz, az Ipari és Közlekedési Szövetség (APZD) főtitkára. Jozef Božik, a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) az elnöke szerint ők is támogatják az automata százalékos arányának az említett emelését. „Mi azonban szintén azt szeretnénk, hogy ezt az emelést több évre, két vagy három évre osszák el” – hangsúlyozta Božik.

Hatalmas veszteség

A Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) az elnöke, Monika Uhlerová szerint a munkavállalók képviselői támogatják a minimálbérrel kapcsolatos törvénymódosítást. A szakszervezetek azonban a munkavállalók elmúlt években elszenvedett veszteségeire is felhívták a fi gyelmet. „Az előző kormány és az előző munkaügyi miniszter megváltoztatta az automatát és a bérpótlékokat, a munkavállalókat így több százmillió eurótól fosztották meg. A 2021– 2023-as időszakra vonatkozóan csak a minimálbért kapó mintegy 140 ezer munkavállaló összesített vesztesége elérte a 157,9 millió eurót. A járulékokkal együtt ez 213,5 millió eurót tett ki” – tette hozzá Uhlerová. Elmondása szerint a munkavállalók a bérpótlékokon akár 120,6 millió eurót is veszíthettek.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?