Emelkedő árak és állandó bizonytalanság – nehéz idők várnak a szlovák gazdaságra

horváth kazimir
Pozsony |

A Szlovák Nemzeti Bank közgazdászai szerint a következő hetek, hónapok a bizonytalanság jegyében telnek majd. A szüntelen geopolitikai változások, valamint a kormány konszolidációs intézkedéseinek tényleges következményei egyelőre ismeretlenek, az azonban borítékolható, hogy a lakosok több fronton is áremelkedésre készülhetnek.

Annak ellenére, hogy a Szlovák Nemzeti Bank közgazdászai a téli előrejelzésükben még viszonylag optimista hangnemet ütöttek, tavaszi prognózisuk már közel sem ennyire derűlátó. A következő időszak várhatóan a bizonytalanság jegyében telik majd.

A baj nem jár egyedül

Legutóbb abban bíztunk, hogy a következő előrejelzés kicsit pozitívabban alakul majd. Ahogy azonban a mondás tartja, a baj nem jár egyedül. Ahhoz az eleve bonyolult helyzethez, amiben jelenleg az ország gazdasága van, társult egy másik nem várt fejlemény is, a bizonytalanság

– magyarázta a jegybank elnöke, Peter Kažimír, aki arra is kitért, a nem várt fordulatok miatt kénytelenek voltak korrigálni a korábbi, a mostaninál pozitívabb kilátásokkal kecsegtető előrejelzéseiket.

A tartós kiszámíthatatlanság az európai, de a szlovákiai gazdaságot is visszahúzza 

– jelentette ki Kažimír, aki saját bevallása szerint nem emlékszik rá, mikor volt utoljára dolgunk „ilyen bizonytalan, ennyire gyorsan változó környezettel”. A jegybank elnöke szerint még a világjárvány idején is sokkal könnyebb volt döntéseket hozni, mint napjainkban. A kiszámíthatatlanság elsősorban a küszöbön álló kereskedelmi háborúnak tudható be, de az energiaárak alakulása terén tapasztalható kilengések, a versenyképesség folyamatos csökkenése, valamint a geopolitikai veszélyek is nehéz helyzetbe hozzák a kormányokat, a vállalatokat, így az egész társadalmat.

„Egy kis nyitott gazdaság vagyunk, így minden olyan esemény, ami az országhatárokon túl történik, ránk is hatással van. Az európai, így a szlovák gyártók is kezdik elveszíteni a korábbi, előkelő pozíciójukat a nemzetközi piacokon. Szlovákia esetében ez az ipar lefékezésében, valamint az export csökkenésében nyilvánul meg leginkább” – mutatott rá a Szlovák Nemzeti Bank elnöke. Ahhoz, hogy Pozsony kitörjön ebből az ördögi körből, és újra versenyképes pályára álljon, elengedhetetlen, hogy a kormány innovációkba fektessen, modernizáljon és reformokat foganatosítson. 

Borús kilátások, emelkedő árak

Annak ellenére, hogy a jegybank legutóbbi előrejelzése még viszonylag optimista volt, kénytelenek voltak kifejezetten komoly kiigazítást eszközölni.

A decemberben várt 2,3 százalékos növekedés helyett 1,9 százalékkal számolhatunk

– közölte Horváth Mihály, a Szlovák Nemzeti Bank vezető közgazdásza.

A várakozások szerint idén, de még 2026-ban is emelkedni fognak az árak, ami elsősorban a külső, nemzetközi hatások eredménye. A jegybank szakemberei szerint azonban fontos hangsúlyozni, hogy bár a kormány azt közvetíti, az élelmiszerek áfakulcsának csökkentése a gyakorlatban is érezhető, az intézkedés egyáltalán nem volt hatással az élelmiszerek árának alakulására.

Peter Kažimír elismerte, hogy az államháztartás csapnivaló állapota miatt óriási szükség van a konszolidációra, a nagy állami spórolás árát azonban mindenki megfizeti majd. A megszorító intézkedések csapást mérnek a gazdasági növekedésre, a küszöbön álló vámháború, amit az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump által szorgalmazott vámok bevezetése robbanthat ki, tovább ronthatja a helyzetet. Ha a legnegatívabb forgatókönyv válik valóra, Szlovákiában akár 20 000 munkahely is veszélybe kerülhet. 

„A kormány hozzájárulhat, hogy a helyzet sokkal átláthatóbb legyen. Ehhez azonban egy világos konszolidációs tervre van szükség, amiben egyértelműsíteni kellene az olyan költségvetési tételek alakulását, mint a jövő évi energiasegély nagysága” – kritizálta a jegybank elnöke a Fico-kormány segélyezési politikáját.

Annak ellenére, hogy az élelmiszerek és az energia ára is emelkedik majd a következő időszakban, a jegybank közgazdászai jó hírekkel is szolgáltak. Számításaik szerint a háztartások reálbevételei idén, de a következő két évben is nőni fognak. Ha az amerikai elnök jobb belátásra tér, és elmarad a várt vámháború, akkor a munkanélküliségi adatok is kifejezetten kedvezően alakulhatnak. 

Az embereket érdekli, ami körülöttük történik

Horváth Mihály szerint ugyancsak pozitívan értékelendő, hogy a lakosok egyre jobban érdeklődnek a gazdasági fejlemények iránt. Az első konszolidációs csomag elfogását megelőzően kifejezetten sokan kerestek rá a nagy állami spórolással kapcsolatos kifejezésekre, amit a Google adatai is igazolnak. Jelenleg egy újabb hasonló trend van kibontakozóban, hiszen néhány napon belül életbe lép a tranzakciós adó, a polgárok pedig ismét azon vannak, hogy minden szükséges információt megtudjanak az új adónemről. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?