Korneuburg. A MOL a Slovnafttal karöltve tegnap nyitotta meg első közös olajtározóját a Bécshez közeli Korneuburgban. A mintegy 18 ezer köbméter befogadóképességű terminálban a Százhalombattán és a pozsonyi Slovnaftban készült benzin, gázolaj és fűtőolaj kap helyet.
Keresés
Jól kamatozó szakértelem
Zuzana Bolečková és Sabina Rusnáková neve bizonyára a kertészkedők többségének nem sokat mond. Ám ha a bemutatást néhány paprika, paradicsom esetleg uborkafajta felsorolásával kezdem, például Slovakia, Dona F1 vagy Desana F1, minden bizonnyal sokan felkapják a fejüket. A két hölgy elismert nemesítő, műhelyükből kerültek ki az említett zöldségfajták.
Ladányi Lajost, a parlament honvédelmi bizottságának tagját
Ladislav Pittner SIS-igazgató állítólag állambiztonsági kockázatokról tájékoztatta a miniszterelnököt. Ennek ürügyén adta át a SIS információit Ján Mojžišról, a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatójáról.
Egész nap a nyugdíjreformról vitáztak
Pozsony. Januártól várhatóan kezdődhet a nyugdíjreform megvalósítása, a parlamentben tegnap lapzártánk után volt a végszavazás a szociális biztosításról szóló törvényről, mely létrehozza az új nyugdíjrendszer első, felosztó-kirovó elven működő pillérét.
Dzurinda: nem láttam Mojžiš aktáját
Pozsony. „Páncélszekrényemben nem volt és nincs Ján Mojžiš átvilágítási aktája. Az ügyiratot soha nem olvastam és nem is láttam. Aki mást állít, hazudik” – hangsúlyozta Mikuláš Dzurinda. Csakhogy az NBÚ igazgatója nem is ezt nehezményezi.
Holnap lesz az első országos sztrájk
Pozsony. Utoljára az 1989-es bársonyos forradalom idején volt általános sztrájk, még az akkori Csehszlovákiában. Holnap reggel 8 és 9 óra között kerül sor az első országos munkabeszüntetésre Szlovákiában.
Több a semminél – mondja Simon Zsolt
Pozsony. Katasztrófa – Ivan Oravec, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke szerint ezzel az egy szóval lehet csak kommentálni a kormány tegnapi döntését, amely szerint az aszálykárok enyhítésére az agrárszektornak csupán 400 millió koronás támogatást nyújtanak.
Liptai Claudia megcsúnyul a tv2-n
Október második hetében indul Liptai Claudia új show-ja, amelyben a tv2 műsorvezetője többször külsőt vált.
A Folytassa, Claudia! című, hétvégenként jelentkező kabaréban Liptai Claudia műsorvezetőként és színésznőként is fellép.
Nőiesítik a Miatyánkot
Emancipálja a német evangélikus egyház a Bibliát. Ötven fordító dolgozik azon, hogy minden olyan kifejezést megváltoztassanak, ami diszkriminálja a nőket. Például eltörlik a "Miatyánk" kifejezést, amit szintén diszkriminatívnak találtak.
3033 évi munkával lehet összegyűjteni a lottóötöst
Minden eddiginél nagyobb főnyeremény várja a lottózókat: a héten ugyanis 3,12 milliárd forintot érhet a telitalálatos szelvény. Ez a hatalmas összeg 28 heti halmozódásból tevődött össze.