Pozsony. Nem találtak bombát a főpályaudvaron, miután tegnap kora délután ismeretlen telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy a levegőbe repíti a létesítményt. A vasúti rendőrség azonnal kiürítette a pályaudvart, majd tűzszerészek különlegesen kiképzett kutyákkal kutatták át az objektumot. A vonatok több mint 40 percig nem közlekedtek. (SITA)
Keresés
Karlin Mráznak kért kenőpénzt
Besztercebánya. Tegnap meghallgatta a Besztercebányai Járásbíróság Juraj Hromadát, aki koronatanúként szerepel Milan Mráznak, a Besztercebánya megyei önkormányzat hivatalvezetőjének és Gabriel Karlin parlamenti képviselőnek a perében.
Forródrót menekültügyben
Budapest.
Šesták cáfolja, hogy ügynökökre „tippelgetett”
Pozsony. „Soha nem álltam tudatosan kapcsolatban az ŠtB-vel, és soha nem is hagytam jóvá bárki együttműködését a kommunista titkosrendőrséggel” – reagált Jozef Šesták, a külügyminisztérium tanácsadója a Sme című napilap tegnapi hírére.
Átkotorták a csomagokat
Pozsony. Rendőrségi csapdába lépet és belebukott a pozsonyi Štefánik repülőtér két alkalmazottja, aki már legalább két éve rendszeresen fosztogatta az utasok poggyászát.
Boldog apró tartomány a végeken
Az újdonsült EU-tagságára büszke polgár ezen a legnyugatibb ausztriai határon jobb, ha elfelejti magyar személyazonossági igazolványát: itt bizony, útban Vaduz felé, alaposan megnézik az útleveleket.
Nemi betegségek is okozhatnak meddőséget
Az elmúlt évtizedekben jelentős eredményeket értek el a petefészek eredetű meddőségek kezelésében is. Hatékony gyógyszerekkel, hormonkezeléssel ugyanis ma már serkenteni lehet a tüszőrepedést, s ezzel az ilyen eredetű meddőségekben (tehát az összes meddőség 15%-ában) csaknem mindig biztosítható a gyermekáldás.
Kivédhetők a születési rendellenességek
A kutatók sokáig nem tudták, hogy a táplálkozás során bevitt fehérjéből egy mérgező aminosav is képződik, a homocisztein. Annak ellenére, hogy szervezetünk felismeri és le is akarná bontani, a méregtelenítésért felelős gén az emberek zömében hibás.
Károsítja a magzatot
Azok az asszonyok, akik terhességük alatt csökkentik az elszívott cigaretták számát, nem feltétlenül csökkentik a szervezetbe bevitt nikotin mennyiségét is – derült ki egy tanulmányból.
MIT TANÁCSOL AZ ORVOS?
Főétkezés helyett édesség? Nem!
Jelige: Csoki. „Hatéves kisfiam szinte betegesen szereti az édességet, különösen a csokoládét. Nem tudom, mit tegyek, mit kínáljak neki helyette.