Boldog apró tartomány a végeken

Leszámítva azt az esetet, ha az ember feldkirchi rendszámú kocsiban ül, akkor széles mosoly és a kocsi vorarlbergi vezetőjével svájci dialektusban folytatott barátságos párbeszéd helyettesíti a dokumentumok ellenőrzését. A vorarlbergi–liechtensteini határ tulajdonképpen nem sok vizet zavar, a Svájctól kölcsönzött vámosok (a fejedelemség 32 ezer állampolgárából nem telik erre a foglalkozásra) valóban csak a 3. országbeliekre, illetve a fuvarozókra figyelnek.

– Soha nem gondoltuk volna, hogy mi leszünk Ausztria egyetlen külső EU-határa – mondja Wilfried Berchtold, a 30 ezer lakosú Feldkirch polgármestere. Ő ugyanúgy itt született, mint alkalmi idegenvezetőm, Horst Mäser is: e kisváros, sőt a Ländlének (tartományocskának) becézett Vorarlberg szülöttei legfeljebb tanulmányaik idejére hagyják el szülőhelyüket, s aztán a megfelelő képzettség, esetleg nagyobb szakmai gyakorlat megszerzése után visszatérnek. Nem nagy hangon hirdetett lokálpatriotizmusuk hozza vissza őket e varázslatosan szép tájra, a dolog egyszerűbb: szeretnek itt élni, jól érzik magukat. Érthető: mintha nem ugyanabban az országban járnánk, itt látszik csak igazán, milyen zárkózott, bizonyos értelemben elutasító és fennhéjázó Bécs, s ez nem csak a kis- és a nagyváros közötti különbség.

Horst Mäser elnézően mosolyog az előkészített útlevél láttán, nem szól, engedi, hogy magunk tapasztaljuk az itteni módit. A nem túl méretes határállomás után rendezett autóút vezet a liechtensteini főváros, Vaduz felé. Még tíz perce sincs, hogy Feldkirch közepén autóba szálltunk, amikor feltűnik a települést jelző tábla. Schaan neve ismerős: itt van a Hilti, az építőipari berendezéseket, szerszámokat gyártó világcég központja. A modern épülettömb előtt hatalmas parkoló: a liechtensteini rendszámtáblák között százával vannak feldkirchiek, de találni svájcit is, és az ide „távoli“ – 45 percre lévő – Németország is képviselteti magát az autók között. A világ 120 országában jelen lévő, 14 ezer alkalmazottat foglalkoztató cég névadó tulajdonosa történetesen mindig Liechtensteinben élt, de ha ez nem így lenne, akkor boldogan települne ide, annyi pénzügyi előnnyel kecsegtet a fejedelemség. Ma ez a konszern a legnagyobb ipari létesítmény a bankjaiból, pénzügyi szolgáltatásaiból dúsgazdag, mindössze 162 négyzetkilométeres fejedelemségben. A munkalehetőség áldásaiból Feldkirch is bőségesen részesül: a központban több ezren dolgoznak, az ausztriainál nagyjából kétszer magasabb fizetésért, olyan szociális ellátottsággal, amelyről a szintén nem túl elmaradott szomszédban csak álmodoznak. Munkát vállalni lehet itt, ám a letelepedés majdnem lehetetlen, márpedig az irigylésre méltó itteni adók így magánszemélyre nem érvényesíthetőek. (Horst Mäser később, amikor feldkirchi házába invitál, sóhajtozva mutatja: ott, a dombon túl, alig száz méterre, az már Liechtenstein. Hatszázalékos személyi jövedelemadóval. Mi itt csaknem a kilencszeresét fizetjük – teszi hozzá –, mégpedig a nyugdíjból is).

Az osztrákok így is jól járnak: hazaviszik a dupla fizetést, és még ha az Ausztriában elég magas adót – a sokféle járulékkal a legmagasabb kategóriában ötven százalékot – befizetik, akkor is több marad, mintha Vorarlbergben dolgoznának. A költségvetés se jár rosszul – magyarázza másnap a polgármester, amikor a vendégmunkások átrándulásának törvényes kereteiről kérdezem. Ez itt más, mint Burgenland és a szomszédos magyarországi megyék közötti viszony – mondja. Nincs kvóta, nincs szabályozás, a liechtensteiniek sem ragaszkodnak ilyesmihez, a kereslet szabja meg a tényleges helyzetet. Naponta hatezer feldkirchi jár át. Hogy vannak-e feketén ott dolgozók? Hát persze, például a liechtensteini háztartásokban szívesen alkalmaznak osztrák takarítónőt. E fogalom Ausztria más tájain szinte ismeretlen – Bécsben lengyel, magyar, román a háztartási alkalmazott. Amikor Burgenlandban egy-egy razzia alkalmával tucatjával buknak le az engedély nélkül takarító külföldiek, az őket alkalmazók így védekeznek: „no igen, vannak munkák, amire nem lehet osztrákot találni“. Ezek szerint mégis? Vorarlbergi ismerőseim széttárják a karjukat: mesés a javadalmazás. Az órabér 25 svájci frank – 16 és fél euró, ez épp a duplája annak, amennyit Bécsben meg lehet keresni ezzel a munkával.Liechtenstein közelsége, integrált jelenléte a feldkirchi mindennapokban persze csak a messziről jött idegennek olyan különlegesség.

– Tudja, valójában minek a rövidítése a liechtensteini rendszámban az FL (liechtensteini hercegség) rövidítés? – kérdezi a polgármester. Feldkirch Land – adja meg a választ, s ez kicsit sem sérti a kicsiny fejedelemség lakóinak érzékenységét. Odaát olcsóbb a benzin – átjárnak hát a feldkirchiek, miközben az itteni éttermek jobb áron kínált ízletesebb ételeivel vonzzák a liechtensteinieket. Amikor aztán II. János Ádám születésnapján vaduzi kastélyát megnyitja alattvalói előtt, szinte természetes, hogy a feldkirchiek is szép számban átrándulnak. Nemcsak itt, Vorarlbergben, a sokkal távolabbi osztrák vidékeken is élvezik a liechtensteini pénzvilág lehetőségeit, no de aki itt él, annak természetes adottság a kapcsolat egy-egy ottani bankkal.

Horst Mäser felesége a határon lévő pénzváltóban dolgozik. Eurót kevesen váltanak svájci frankra, nincs rá szükség, elfogadják odaát mindenütt az európai pénzt is. Fordítva már nagyobb a forgalom, az ügyfelek zöme olyan külföldi, például tengerentúli, amerikai vagy japán, aki Zürichből rándul át bérelt kocsin egy kis kuriózumot, picike fejedelemséget, szomszédos osztrák tartományocskát nézni. Ők lassan rákapnak az itteni kulturális eseményekre is: Feldkirch most negyedszer rendezett fesztivált, amely ismertségben jócskán elmarad a 30 kilométerre lévő Bodeni-tó színpadi nyári ünnepétől, de minden jel szerint megkapaszkodik. Korábban itt rendezték évről évre a Schubertiádét, intendánsa azonban minden előzetes bejelentés nélkül elvitte a színvonalas dalfesztivált Bregenz közelébe. Feldkirch közönségét kárpótolni kellett.

Persze Liechtenstein sem a támogatásból, sem a közösen megrendezett produkciókból nem marad ki, kultúrakedvelő lakosaira és turistáira egyaránt lehet számítani. Közös rendezvényekre „kölcsönadják“ a fejedelem kicsiny, de igencsak színvonalas vaduzi múzeumát – amely azonban nem elég tágas tekintélyes gyűjteményéhez. Ennek köszönheti létét a most felújított bécsi palotamúzeuma. Itt Vaduzban olyan kiállításokat rendeznek – most éppen Andy Warhol késői műveiből –, amilyenekre Feldkirchnek nem telik, viszont vendégeit kényeztetheti velük.

Ez a Brüsszelnek minden bizonnyal nagyon tetsző igazi régió persze nem lenne teljes Svájc és a Bregenzhez kapcsolódó Németország – a Boden-tóvidék, illetve a nagyobb egységet képviselő Rajna-völgy nélkül. Liechtenstein és Svájc között nincs is határ, a Rajnán átvezető hídon tábla, illetve az ország címere jelzi, merre járunk. Vorarlberg számára nem is Svájc, hanem St. Gallen kanton az igazi szomszéd: ezernyi szállal kötődik a dúsgazdag vidékhez.

A feldkirchi szálloda halljában egyetlen bécsi lap sincs, a helyieken kívül a Neue Zürcher és egy müncheni napilap friss példánya található. No igen, ha itt azt mondják, nagyváros – e kettő valamelyikére gondolnak.

Feldkirch, 2004. július