A jövőben számolnia kell a bíróság előtti felelősségre vonással annak, aki választási gyűlésen söröshordón szónokolva, történelemkutatói magányban könyvet írva, netán műsorvezetőként a tévé képernyőjéről kikacsintva kétségbe vonja a 2. világháború előtti és alatti zsidóüldözést, az auschwitzi halálgyár létezését.
Keresés
A Nova-tévésorozat új epizódja
Nehéz napok járnak Vladimír Železnýre, a Szlovákiában is népszerű Nova prágai kereskedelmi televízió nagyhatalmú igazgatójára.
SOROZATOK
Az Isaura, a rabszolgalány című sorozat révén már több mint másfél évtizede kapcsolatba kerültünk a dél-amerikai típusú szappanoperával.
Nőknek, pénzért
Az első végtelennek tűnő sorozatokat Amerikában kezdték sugározni a kereskedelmi rádióadók a harmincas-negyvenes évek fordulóján. Elsősorban az unatkozó háziasszonyok igényeit akarták kielégíteni.
A tisztességes cselédlány története
A sorozattá alakított dráma nem volt új műfaj, mégis újdonságnak számított, amikor megjelent a rádióban. A szappanopera elvileg a szentimentális regényből alakult ki, legalábbis nagyon sok a hasonlóság közöttük.
Ellazít és manipulál
Rá lehet szokni a szappanoperákra – állítja Hunčík Péter. A pszichiáter szakember szerint nem véletlen a magas nézettségi arány, ahogy ő fogalmaz: a szappanoperák a társadalom nagy rétegét képesek megmozgatni. Emlékeztet a Magyar Televízióban egykor vetített Nyomorultakra: „Azóta nem találkoztam hasonlóval.
Hogy lehet a Dallast este sugározni?
A szappanoperák három fajtáját különböztették meg tartalom szerint, amikor még nem létezett a televízió: az első kategóriába tartoztak azok a sorozatok, amelyek témája egy egyedülálló nő küzdelmeinek, nem ritkán szenvedéseinek a leírása.
Mindenki másért szereti
Éva ötvenkét éves háziasszony. Egy-két hét kihagyással nézi a sorozatokat. Ahogy ő fogalmazott: „Amikor rossz kedvem van, segít kikapcsolódni. Nem kell sokat törnöm a fejemet rajta ”.
Géza negyvenöt éves vállalkozó. „A véleményem? Lesújtó.
A szappanoperák különös ismertetőjelei:
általában a nők nézik (életkorra és társadalmi pozícióra való tekintet nélkül)
egy-egy epizód maximális hossza negyvenöt perc
tele van párbeszédekkel: általában mindent a szereplők mondanak el
a cselekményben semmi nem utal arra, hogy az ott előforduló probléma hogyan oldódik meg – ha egyáltalán
Megöljük, ha túl sokat kér
Egy sorozat legfontosabb ismertetőjegye, hogy története in medias res kezdődik, és sohasem ér véget.