Hogy lehet a Dallast este sugározni?

A szappanoperák három fajtáját különböztették meg tartalom szerint, amikor még nem létezett a televízió: az első kategóriába tartoztak azok a sorozatok, amelyek témája egy egyedülálló nő küzdelmeinek, nem ritkán szenvedéseinek a leírása.

A szappanoperák három fajtáját különböztették meg tartalom szerint, amikor még nem létezett a televízió: az első kategóriába tartoztak azok a sorozatok, amelyek témája egy egyedülálló nő küzdelmeinek, nem ritkán szenvedéseinek a leírása.

Nem végződött sem szerencsésen, sem szerencsétlenül, hiszen a műfaj legalapvetőbb ismertetőjele, hogy az epizódok száma végtelen, fájdalom nélkül megszüntethető. A hős, az egyedülálló nő is elkövethetett néha bakikat, egyebek között a férjhezmenést.

Éppen erről szóltak a második kategóriába tartozó szappanoperák. A házasság problémái (némi férfisovinizmussal és iróniával a házasság a problémákkal) a nők egyik kedvenc beszédtémája volt és ma sincs ez másként. Természetesen nem az esküvői szertartás nehézségeiről szóltak, hanem az ahhoz vezető göröngyös útról: elég volt, ha az „immár nem magányos nő” és az imádott férfi mellett megjelent a szemérmetlen csábító, és rögtön új témával gazdagodott a sorozat. Ha viszont semmi sem állt már a boldogság útjában, akkor következhetett a harmadik kategória, a Családregény.

A háború előtti amerikai társadalom igényeit leginkább az első kategóriába tartozó sorozatok elégítették ki. Amikor viszont megjelent a televízió, a magányos nő számára ott már nem jutott hely: a családregény vette birtokába a képernyőt.

Maga a felosztás is idejét múlta, a televíziós szakemberek már másképpen osztályoznak.

Ma szintén három különböző televíziós szappanopera-típust különböztetünk meg. Akkor beszélünk tipikusan helyi sorozatokról, ha témájuk elválaszthatatlanul öszszefügg egy adott országgal. Kitűnő példa erre az egyik magyarországi kereskedelmi adón sugárzott Barátok közt. A második csoportba tartoznak az egzotikus sorozatok: ide soroljuk a nálunk is rendkívül népszerű brazil, mexikói, argentin szappanoperákat, amelyeket eredetileg kimondottan az a latin-amerikai világ igényeihez igazodva „fejlesztettek ki”.

Végül a harmadik csoportba soroljuk a nemzetközileg ismert és nézett szappanoperákat. Ezek egy része nem is nevezhető száz százalékig annak, hiszen jó néhány sorozatot – mint annak idején a Dallast – főműsoridőben sugározták, ami egy szappanopera esetében megbocsáthatatlan bűn; hiszen elsősorban a háziasszonyoknak kell hogy szóljon, előfordulási helye pedig a késő délutáni-kora délelőtti műsorblokk.

A Beverly Hills 90210 vagy a Gazdagok és Szépek viszont már joggal nevezhetők nemzetközi szappanoperáknak. Nézettségi arányuk rendkívül magas. Megalkotói ma már arra törekszenek, hogy ne keverjenek semmiféle helyi jellegzetességet a cselekménybe: így a sorozatot elvileg a világ összes országában levetíthetik, azaz könnyen eladhatják. (i-t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?