SOROZATOK

Az Isaura, a rabszolgalány című sorozat révén már több mint másfél évtizede kapcsolatba kerültünk a dél-amerikai típusú szappanoperával.

Az Isaura, a rabszolgalány című sorozat révén már több mint másfél évtizede kapcsolatba kerültünk a dél-amerikai típusú szappanoperával. Hogy a pszichiáter figyelmeztetése – nem szabad az álomvilágba ringatnunk magunkat – mennyire helytálló, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint, hogy annak idején a magyar nézők is megsokallták a szerencsétlen Isaura szenvedését, és pénzt kezdtek gyűjteni a felszabadítására. A film cselekményét nem most találták ki, hanem a múlt századi brazil író, Bernardo Guimaraýes regényét dolgozták fel.

A Vad Angyal, vagyis a Muneca Brava már jó ideje uralja a képernyőt. A zabolátlan Mili figurája tetszik idősnek és fiatalnak egyaránt, olyannyira, hogy Magyarországon számos helyen még Natalia Oreiro hasonmás-versenyt is szerveztek. A színésznő megmutatta, hogy a szappanoperák segítségével sokat el lehet érni: több könynyűzenei CD-t is kiadott Amerikában és Európában. A sorozat véget ér ugyan, ám Natalia Oreirót valószínűleg ismét viszontlátjuk majd a közeljövőben.

A Barátok közt kerettörténete szerint huszonöt esztendővel ezelőtt egy csapat gyermek sorsa különös és elszakítahatalan szállal fonódott össze, amikor egy rideg és bürokratikus állami intézmény gondjaira hagyták őket. A hányattatások közepette mély barátság szövődött köztük, amely kiállta az idő próbáját, és nagyralátó álmok szülője lett. Karriert építettek, családot alapítottak, gyermekeik születtek, elváltak. Sokak szerint nem túl nagy színészi teljesítmény, ám ez érthető: az epizódokat naponta veszik fel, gyakorlásra nincs túl sok idő. (Forrás: rtlklub.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?