Kassa. Noha a lépfenepánik alábbhagyott, elvétve akadnak még viccelődők. Erről hétfőn a Kassa második kerületi adóhivatalának 38 éves igazgatója is megbizonyosodhatott; az egyik boríték felbontása után finom fehér por szóródott szét.
Keresés
Ösztönzik a vállalkozásokat
Nagykapos. Tíz éve működik Ung-vidék központjában a térség kis- és középvállalkozóit tömörítő Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség (RVSZ). Azzal a céllal alakult, hogy elősegítse a vállalkozások alapítását, képviselje érdekeiket és segítse gazdasági ügyintézésüket.
Az ügyészség már vizsgálódik
Rimaszombat. Az ügyészség vizsgálja a rimaszombati képviselő-testület novemberi rendkívüli ülésének jegyzőkönyvét, és az új üzletközpont építése kapcsán elfogadott határozatot, miután városatyák egy csoportja hivatali visszaéléssel vádolta meg a polgármestert.
Visszahelyezését kérik
Ipolyvilke. Vilke, Panyidaróc, Tőrincs és Jelsőc polgármestere nyílt levélben arra kérik Eduard Kojnok rozsnyói püspököt, hogy helyezze vissza Miroslav Šiška atyát a vilkei plébániára.
Hozzászólhat a polgár
Pozsony. Minden állampolgárnak joga lesz véleményezni a készülő törvényeket, a falvak és városok általános érvényű rendeleteit, valamint a minisztériumi rendeleteket.
Újabb gyorsforgalmi út
Pozsony. Jól vannak a Zimbabwében tartózkodó szlovákiai állampolgárok, beleértve azokat is, akik ott nősültek meg, illetve ott mentek férjhez – tájékoztatott tegnap Boris Gandel külügyminisztériumi szóvivő.
MEGKÉRDEZTÜK
Boris Gandel külügyminisztériumi szóvivőt
Ján Slotától már megszokhattuk a furcsa nyilatkozatokat, tegnapelőtt egyebek mellett a NATO-t támadta.
Politikai békéltető hadművelet
Ma érkezik a Márai Sándor Alapítvány meghívására Dunaszerdahelyre Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke, hogy a magyar parlamenti erők közül utolsóként bemutassa pártját a szlovákiai magyaroknak.
Ma már Saron is elismeri: ez már háború!
Jeruzsálemben beköszöntött a tavasz: a rügyező fák, a cirógató napsütés, a kávézók teraszára kirajzó fiatalok látványa már-már elhiteti az emberrel, hogy egy normális városban van. De aztán jön a Moment kávézóbeli, szombat esti robbantás, s ez visszazökkenti a lakókat az eddigi kerékvágásba.
Beregszászra figyel a kárpátaljai magyarság
Ukrajnában fegyver dördült, és ezzel megvan az idei parlamenti és helyhatósági választások első halálos áldozata. Eddig ismeretlen támadók nyolc lövéssel kioltották Volodimir Jevsztratov képviselőjelölt életét. A Sztrojinveszt Kft. igazgatója a hatodik helyet foglalta el a Dolgozók Összukrajnai Pártjának országos listáján.