Politikai békéltető hadművelet

Ma érkezik a Márai Sándor Alapítvány meghívására Dunaszerdahelyre Lendvai Ildikó, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke, hogy a magyar parlamenti erők közül utolsóként bemutassa pártját a szlovákiai magyaroknak.

„Olyan mélyek a lövészárkok, amelyek a kampány során csak tovább mélyülnek, hogy borzasztó nehéz őket betemetni.“ Somogyi Tibor felvételeEl tudja képzelni, hogy az MSZP választási vereséget szenvedjen?

Nem a kötelező érzelmi hangoltság mondatja velem, hogy ez kevéssé valószínű. A közvélemény-kutatási eredmények szerint is január eleje óta számunkra kedvező változás állt be, szoros versenyben bár, de mi alakíthatnánk kormányt. Miután a MIÉP bejelentette, hogy közel száz körzetben hajlandó lenne visszaléptetni jelöltjeit a Fidesz javára, s a retorika és a kampány összehangolásával létrejött a MIÉP és a Fidesz kampánykoalíciója, ami arra jó, hogy a Fidesz oldalán fanatizáljanak egy jobboldali szavazótábort, a bizonytalanok olyan csoportját indíthatják meg felénk, amely a Fidesz-kormányt még elfogadja, de a MIÉP-től már tartana.

A „felénk“ kimondottan az MSZP-t jelenti vagy az SZDSZ-t is?

Az MSZP vagy az SZDSZ felé. Az emberek szeretik hasznosulva látni szavazatukat, tehát ezekből a voksokból ilyenkor mindig többet kap egy nagy párt.

Négy évvel ezelőtt hasonlóak voltak a közvélemény-kutatási eredmények, mégis a Fidesz nyert, főleg az egyéni szavazókörzeteknek köszönhetően.

Szili Katalin alelnökünk azt mondta: választást lassan már csak azért tartanak, hogy megtudjuk, melyik közvélemény-kutató nyert. Persze, ők is tévedhetnek, sok minden befolyásolhatja a végeredményt. Azért leszünk jobb helyzetben az egyéni választókörzetekben 1998-hoz képest, mert akkor a kisgazda visszalépések a Fidesz javára egy nagyobb párt visszalépését jelentették, mint most a MIÉP-é, tehát több százalékot hoztak a Fidesznek. Csurkáék szavazatai annyit hoznak a Fidesznek, amennyit el is visznek. Ez az átszavazás inkább politikailag jelent veszélyes tendenciát.

Jobbak az MSZP jelöltjei, mint négy évvel ezelőtt?

Az majd kiderül, mindenesetre jelentős mértékben mások. Sokkal több a nő és a fiatal.

Folytattak már tárgyalásokat az SZDSZ-szel arról, hogy mi lesz a két választási forduló között?

Egyelőre nem, nehéz is lenne erről most konkrét megbeszélést folytatni. Mindkét párt a kormányváltást tartja a legfontosabbnak, ezért sok mindent hajlandó megtenni. Hogy mely körzetekben és milyen arányban kerülhet sor visszalépésekre, azt csak az első forduló eredményeinek ismeretében lehet megmondani.

Az is előfordulhat, hogy a nagyobb párt lép vissza a kisebb párt jelöltjének javára?

Nyilván ez lehet a kivétel. Az alapelv az lehet, hogy a sikeresebb javára lép vissza a másik.

Az ideihez hasonló durva választási kampány eddig ismeretlen volt Magyarországon. Mi ennek az oka?

Valóban, még soha nem volt ilyen durva a kampány. Ennek van egy három évvel ezelőtti és egy aktuális oka. Végig jelen volt a Fidesz politikájában az ország kettéosztásának gondolata, ám nem többféle gondolkodókra, hanem jókra és roszszakra. Olyan mélyek a lövészárkok, amelyek a kampány során csak tovább mélyülnek, hogy borzasztó nehéz őket betemetni, még akár kölcsönös jó szándékú gesztusokkal is. Már régebben folyik a politika olyan áthangolása, ami a politikai választást erkölcsi választásként tüntette fel. Ebben az érzelmi politizálást tartom bűnösnek: nagyon tudatosan használták a jelzőket, a nemzet fogalmával politikailag nagyon rosszindulatúan és nagyon méltatlanul operáltak. Hazaárulónak, idegenszívűnek tüntették fel az ellenzéket. Egyszer Orbán Viktor mondott egy nagyon jó szlogent: Túl kicsi ez az ország ahhoz, hogy két ország férjen el benne. Ő ezt a szegény és a gazdag Magyarországra értette, de ez a mondás lassan úgy értelmeződik, hogy a másik rész menjen innen, nem az övé ez az ország. Az aktuálpolitikai oka pedig az, hogy a közhangulat januártól kezdett megváltozni. A taktikailag is elhibázott Orbán– Nastase-paktum aláírásával kezdett átbilleni a mérleg, amit a Fidesz észrevett. Míg korábban mennyiségileg akarták növelni a szavazótábort, ezután új célt tűztek ki: a meglevő szavazótábort feltétlenül elvinni választani, vagyis a meglevők – ebbe a MIÉP-et is beleértem – fanatizálást választották.

Eddig az egyetlen kérdés, amelyben politikai konszenzus volt a magyarországi pártok között – a MIÉP-et kivéve –, a külpolitika volt. Most ez is megdőlni látszik.

A komoly parlamenti pártok között 1990 óta külpolitikai kérdésekben nagyjából egyetértés uralkodott. Ez most egy fontos részen elkezdett repedezni, mégpedig a szomszédokkal való viszonyban. Orbánt rendkívül tehetséges politikusnak tartom, ezért nem tudom eldönteni, hogy ez a tehetséges ember bakizhat-e ennyit, vagy egy kicsit tudatos szándék – a MIÉP-re való kacsingatás – van abban, hogy tulajdonképpen már körbe-körbe felgyújtotta a kerítést. Azt mindenképpen el kell mondanom, hogy bár a külpolitikai konszenzus felbomlott, továbbra is támogatjuk a státustörvényt, mi is megszavaztuk, csupán a törvény Orbán–Nastase-paktumbeli átírásával nem értettünk egyet. A Beneš-dekrétumokról is úgy vélekedünk, mint Orbán Viktor, csak azt nem tettük volna, hogy egy uniós beszélgetésen azt sejtessük, hogy ez a kérdés az uniós felvételekkel valamiféleképpen összehozható.

Gondolom, az Európai Unió kérdésének megítélése nem változott.

A szavak szintjén most is teljes konszenzus van ebben a kérdésben, de a történtek bizonyos aggodalmakat kelthetnek az uniós csatlakozás iránti elkötelezettségben is. Az uniónak egy dolog fontos ebben a térségben, hogy itt ne legyen balhé. Ebből a szempontból nem is szokta méregetni, kinek van igaza. Minden olyan helyzet, amely megrontja a szomszédokkal való viszonyt, sajnos, függetlenül attól, nekünk van-e igazunk vagy másoknak, óvatosabbá teszi az uniót. Ezért vannak aggályaink, itt veszélyes a MIÉP bejövetele. Az kiverné a biztosítékot, ha a Fidesz a MIÉP-pel kötne koalíciót. Ezért valószínűbb a veszélyesebb forgatókönyv: a MIÉP külső támogatására támaszkodnak, ezzel nagyobb árat kellene fizetnie a Fidesznek, hiszen egyre csak hosszabbodnának a MIÉP kívánságlistái.

Melyek lennének az MSZP első intézkedései, amelyeket kormányzó pártként végrehajtana?

Két ilyen csomag van. A család-, a lakásépítési és az oktatási támogatási rendszer olyan kiegészítése, amely a jelenlegi támogatási rendszerből kiszorult, szociálisan leggyengébb rétegeket érintené. Azt el kell ismerni, hogy a Fidesz-kormány támogatási rendszere nem rossz, de ki kell egészíteni. Ez nyilván pótköltségvetést is jelent. A másik csomag: véget vetni az országban folyó politikai hidegháborúnak. Nem működik az sem, hogy négyévenként az ország egyik fele lecseréli a másikat. Minél kevesebb emberhez szeretnénk hozzányúlni, csak azokat a posztokat érintenék a változások, amelyeken nyilvánvalóan politikai kinevezettek ülnek. Politikai békéltető hadműveletet hajtanánk végre, a kettészakított ország közti hidakat szeretnénk felépíteni.

Nem gondolja, hogy az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Medgyessy Péter nem olyan erős figura, akivel választásokat lehet nyerni?

Azt, hogy Medgyessy más stílust képvisel, tehát, úgymond, túlságosan úriember, én előnynek fogom fel, nem hátránynak. Azt hiszem, nekünk nem abban a sportágban kell versenyeznünk, amelyben a Fidesz diktálja a feltételeket. Nekünk nem egy jobb Orbán Viktort kell produkálnunk, mert abban ő a legjobb. Egy más típust, egy másfajta politizálást megtestesítő személyt kellett keresnünk. Olyasvalakit, aki inkább az értelmi, mint az érzelmi politizálás mestere. Ilyen szempontból jó volt a választás.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?