Ösztönzik a vállalkozásokat

Nagykapos. Tíz éve működik Ung-vidék központjában a térség kis- és középvállalkozóit tömörítő Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség (RVSZ). Azzal a céllal alakult, hogy elősegítse a vállalkozások alapítását, képviselje érdekeiket és segítse gazdasági ügyintézésüket.

Nagykapos. Tíz éve működik Ung-vidék központjában a térség kis- és középvállalkozóit tömörítő Regionális Vállalkozásfejlesztési Szövetség (RVSZ). Azzal a céllal alakult, hogy elősegítse a vállalkozások alapítását, képviselje érdekeiket és segítse gazdasági ügyintézésüket. „A szövetség elsődleges feladata, hogy élénkítse a régió gazdasági helyzetének javítását, felzárkózását. Az elmúlt egy évtizedben mindezt a mikro-, családi, kis- és középvállalkozások létrehozására való törekvéssel, sokoldalú támogatásukkal próbáltuk megvalósítani az Új Kézfogás Közalapítvány önzetlen hozzájárulásával. Fontosnak tartjuk a kistérségi nemzetközi gazdasági kapcsolatok további bővítését a hármas határ térségében. Eddig csaknem félszáz gazdasági, üzleti és vállalkozói jellegű együttműködési megállapodás jött létre általunk hazai, valamint kárpátaljai és magyarországi üzletemberek, vállalkozók, sőt, különböző vállalatok között” - tájékoztatta lapunkat Mihók Gábor, a szövetség irodavezetője. Elmondása szerint a partnerkapcsolatok közvetítését, további bővítését, a vállalkozások, illetve a határon túli együttműködés szélesítését fémjelzik a szövetség idei rendezvényei is. Áprilisban az Európai Unió támogatási alapjairól tartanak szakmai konferenciát, szeptemberben a Régiók Európája címmel kerül sor nemzetközi szemináriumra, amelyen a régiók együttműködési feltételeit tűzik napirendre. Október végén pedig a már hagyományos Copus Expo nemzetközi vásár és kiállítás nyújt majd lehetőséget a hármas határ térségében tevékenykedő vállalkozóknak és üzletembereknek a közös találkozásra, tapasztalatcserére és az együttműködés szélesítésére. Az RVSZ idén felvállalta a cégképviseletet is a külföldi rendezvényeken, csökkentve ezzel az érdeklődők kiadásait. A szövetség az idei évtől ingyen nyújt üzleti, pénz- és adóügyi, pályázati szaktanácsadást, ad tájékoztatást az elérhető támogatási lehetőségekről, a kezdőknek pedig segít a vállalkozás beindításához. Az ingyenes szolgáltatások várhatóan ösztönzőleg hatnak a térség vállalkozásainak megerősítésére. (kat)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?