Az Andalúziában levő két közös spanyol–amerikai katonai támaszpontról, Rotáról és Morón de la Fronteráról szerdán 18 és 20 óra között – miközben Colin Powell amerikai külügyminiszter Irakkal kapcsolatos beszédét tartotta az ENSZ-ben – 12 amerikai katonai repülőgép, vagyis átlagosan tízpercenként egy
Keresés
Adják vissza, amit elloptak!
Nagyon tetszett az Egy nyugdíjas panasza című levél. Részünkről a választások is jól sikerültek, hiszen a mi becsületes képviselőink mellé több fiatal is bekerült: Gyurovszky László, Simon Zsolt, Berényi József, de ez még mindig kevés azokkal szemben, akik a parlamentben ülnek és kifosztották az országot.
Őrült tilalmak
Moszkva lett volna Hezitálné következő úti célja: mindig arról álmodozott, hogy egyszer majd megcsodálhatja a Kreml aranyozott kupoláit, beállhat a mauzóleum bejárata előtt kígyózó sorba, s felejthetetlen pillantást vethet mumifikált Lenin apánkra, akinek puritán szóhasználatú velős üzenetét, hogy t
Befejezett csend
Elaggott édesapám bajai, de már a saját nyavalyáim okán kiírandó gyógyszerek miatt nemegyszer órákig vagyok kénytelen egy-egy orvosi rendelő előtt ücsörögni. Némi haszna azért van ezeknek a tétlen perceknek, a beszólításra váró idősebbek itt mintha könnyebben megnyílnának.
Nem anarchia a sztrájk – szabályai vannak
A héten újra rájöttünk valamire. Egy ország létrehozása nem csak abból áll, hogy az atyák örömükben a kamerák előtt leisszák magukat, egy külföldi nyomdában megrendelik az új pénzt, majd pedig privatizálják a kezük ügyébe eső cégeket.
Rakétáitokat Bagdadra vessétek
Döme haverom, az egérdíler a márkás cuccok rajongója: van Siemens hurkatöltő és Grundig malterkeverő a kamrában, Barbie baba és Lego a malacólban, Texaco kenőolaj a Philips motorfűrészben, no és Sony mákdarálója. De Döme nem küldene katonákat az Öbölbe, pedig olcsóbb lenne a Texaco kenőolaja.
Marburg-vírus
Az eboláéhoz hasonló megbetegedést okoz, s ugyancsak nincs rá sem védőoltás, sem megfelelő kezelési mód. Ugyanezen csoporthoz tartozik a Lassa-láz, amely Afrika bizonyos részein állandóan jelen van, de erre van gyógyszer, a halálozási arány 1 százalékos, de a az esetek 25-30 százalékában süketséghez vezet.
Ebola
A legismertebb biofegyverként számításba jövő kórokozó: ennél a fertőzöttek körében a halálozási arány 50-90 százalékos, nincs oltóanyag és nincs tudományosan bizonyított kezelési mód rá.
Tularémia
Avagy a nyúlpestis az egyik legfertőzőbb betegség, de antibiotikummal kezelhető. Tünetei: a fertőzés után 3-5 nappal, de legfeljebb két héttel tör ki, magas lázzal, hidegrázással, fejfájással és bágyadtsággal jár, ezért eleinte influenzának vélnék.
Himlő
A leginkább rettegett biológiai fegyver, mivel nem ismer rá a tudomány bizonyított kezelési eljárást, s terjedése különösen gyors, mert erősen fertőző. A fertőzéstől a kitörésig mintegy 12 nap telik el, ezért nehéz kideríteni, honnan származik a kórokozó. Tünetei magas láz, fáradtság és fej- illetve hátfájás.