Nem anarchia a sztrájk – szabályai vannak

A héten újra rájöttünk valamire. Egy ország létrehozása nem csak abból áll, hogy az atyák örömükben a kamerák előtt leisszák magukat, egy külföldi nyomdában megrendelik az új pénzt, majd pedig privatizálják a kezük ügyébe eső cégeket. Egy országnak szabályok kellenek, mégpedig olyanok, amelyek megbízható működést garantálnak.

Tíz év múltán a héten derült ki, hogy a sztrájkjogot sem elegendő csak az alkotmányban emlegetni. Mert ha a miniszteri fizetésű szakszervezeti vezérek harcba vezetik a tagjaikat, az még nem jelenti, hogy három napon belül megbéníthatják az országot. Furcsa érzés volt figyelni a bossokat, amint rezzenéstelen arccal tűrték a vállalatok panaszait, hogy kicsit több időt is hagyhattak volna nekik a folyamatos termelés előkészítésére és a milliárdos károk kivédésére. A Pozsonyi I. Járásbíróság végül levegőhöz juttatott mindenkit. Bár a szakszervezeti vezetők ezt jó nagyokat mondva kommentálták, inkább ajánlanánk nekik, ugorjanak át valamelyik civilizáltabb szomszédos országba, és kérdezzék meg, hogyan szokás lebonyolítani egy ilyen akciót. Magukban pedig biztosan örültek, mert így nem kellett látniuk, miként omlik össze az országos akciójuk.

Éppen úgy összeszedhetné magát a kormány is, amely a sztrájk láttán piti módon igyekezett a Fekete Pétert a megyei önkormányzatok kezébe csempészni. Mert bizony a kormány sem sokat tett azért, hogy a vasúti reform hátrányait a minimálisra csökkentse. Ez más területen is jó lecke lehet számára, hiszen a nagy átalakításokat csak az elején lehet csupán íróasztal melletti drasztikus korlátozásokkal intézni. Amikor már a nép a tűrőképessége határa felé közeledik, elérkezik a plasztikusabb, érzékenyebb megoldások ideje.

A vasúttal kapcsolatos összképet tovább színesítette az a számvevőszéki jelentés, amely szerint a vasúti főnökök a több tíz milliárdos veszteségek ellenére a legnagyobb nyugalommal építtettek maguknak szolgálati luxuslakásokat. Egyelőre nem hallottunk róla, hogy ez a megállapítás megrázta volna a közlekedési minisztert.

Hamarosan megkezdődik az új nyugdíjrendszer reklámkampánya. Sajtóhírek szerint minden nagy pénzintézet készül a nyugdíjbiztosítója létrehozására. A munka-, szociális és családügyi minisztérium illetékese szerint a tájainkon általában szokásos bizottság helyett inkább nagyon szigorú kritériumok lesznek, és az ezt teljesítők megkapják a működési engedélyt. Ezzel ugyan némelyek elesnek a baksis nevű mellékjövedelemtől, mi azonban nyugodtabbak lehetünk, hogy a pénzünk biztos helyre kerül. A képlet nagyon egyszerű: egy olyan pénzintézet, amely világszerte több tucat nyugdíjbiztosítót működtet, egy kis országban sem kockáztathatja a sikertelenséget.

Különösen aktuális ez a pénzügyi szolgáltatókként emlegetett rablócégek bukásának első évfordulóján. A károsultak egyesületei olyan parlamenti bizottság felállítását követelik, amely figyelemmel kísérné a csődeljárásokat. Hosszú idő óta ez az első követelésük, amelyet nyugodt szívvel támogathatunk. Eddig csak olyan felszínes kívánalmaik voltak, mint az állami pénzből történő kártérítés, s a parlamentbe is megpróbáltak különféle talmi ígéretekkel bejutni. A parlamenti képviselők beavatkozása azonban nem rossz ötlet, a képviselői igazolvány sok olyan helyre is bebocsátást enged, ahová hétköznapi ember nem jut el.

Egyébként is furcsa helyzet, hogy a pénzügyi szolgáltatók rémtörténete miatt százezrek szenvednek csöndesen, és az atyák közül senki sem törődik velük. Nekik nem hangzatos szónoklatokra lenne szükségük, hogy – mondjuk – a kormány is bűnös, mert nem tett meg mindent a jelenség visszaszorítására. Ebben a fázisban arra is felesleges emlékeztetni őket, hogy minden jóindulatú figyelmeztetésre fittyet hányva maguk kockáztatták a pénzüket. A baj a nyakukon van és hasznosan kellene reagálni. Például arra, hogy amíg a Horizont károsultjai legalább a megfelelő kérvényekhez hozzájuthattak az interneten, néhány hónappal később az AGW ügyfelei már ezt a segítséget sem kapták meg. Emiatt senkit sem lehet elmarasztalni kötelességmulasztás címen. De egy jól működő országhoz az is hozzátartozik, hogy ha sok embert sújt valami, akkor igyekeznek megadni nekik a szükséges segítséget.