Az USA-nak is meg kellene húznia a passzív választójog felső határát

Noha az Egyesült Államokban nincs felső határa a passzív választójognak, vagyis a választott tisztségeket bármilyen hajlott korú jelöltek elfoglalhatják, ennek talán nem így kellene lennie. Az Egyesült Államok Külügyminisztériuma például megköveteli, hogy tisztviselői 65 éves korukig nyugdíjba vonuljanak, az amerikai hadsereg pedig 64 éves kortól írja elő a magas rangú tisztek visszavonulását, s bár a legmagasabb rendfokozatú tábornokok esetében az elnök kivételt adhat – de csak 68 éves korukig. Ezek a korhatárok garantálják, hogy azok, akik Amerika katonáit és fegyvereit irányítják, teljes birtokában vannak a képességeiknek. Vagyis bízni lehet abban, hogy éles, tiszta döntéseket hoznak a fizikailag és mentálisan megterhelő helyzetekben is, így nem tántoroghatnak, mint Biden a pódiumokon.

Logikusan végiggondolva, ezek­nek a normáknak még szigorúbbaknak kellene lenniük a legnagyobb hatalommal rendelkező férfiak és nők esetében. Ennek ellenére sem az elnökre, sem az adott esetben az utódlási rend alapján a szerepét átvevő tisztségviselőkre (az alelnökre, a képviselőház elnökére, a szenátus pro tempore elnöke stb.) nem vonatkoznak ilyen követelmények.

A világ legnagyobb gazdaságát és hadseregét irányító választott tisztségviselők körülbelül egyharmada – a 100 amerikai szenátor közül 35, a képviselőház 435 tagja közül 91 – jóval túl van azon a koron, ami az ország legmagasabb rangú katonai vezetését tekintve megengedett; és ugyanez vonatkozik az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságára is, ahol a kilenc bíró közül három 70 éves vagy idősebb. (Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy ezek a bírák hozzák meg a legfontosabb, végső döntéseket az Egyesült Államok jogrendjéről.) Talán nem véletlen, hogy ezzel szemben az évente összeállított Fortune 500 listán szereplő nagyvállalatoknál mindössze 28 vezérigazgatót találunk 70 év felett.

Szokás azzal érvelni a idős államférfiak mellett, hogy ők rendelkeznek a legtöbb tapasztalattal. De még ha ezt önmagában értéknek tekintjük is, mellette mérlegelni kell az életkorral járó összes kockázatot – az olyan fizikai betegségektől kezdve, mint a szélütés vagy a törések, egészen a kognitív hanyatlásig. Lehet, hogy az idősebb elmék jobban képesek összerakni a különböző forrásokból származó információkat és értelmezni a „nagy képet”, de nem biztos, hogy ez a képesség a hetveneseknél, nyolcvanasoknál is zavartalanul megmarad.

Szintén gyakran hangoztatott érv, hogy Amerika egyre öregedő vezetése csupán az elöregedő választói réteget tükrözi: mivel 2022-ben az Egyesült Államok szavazóinak körülbelül 30%-a 65 év feletti volt, egyszerűen a demokrácia működésének vagyunk szemtanúi. Az adatok azonban nem mutatnak nyilvánvaló összefüggést a választott tisztségviselő életkora és választói életkora között. A legidősebb választott tisztségviselők nem a leginkább elöregedő államokból kerülnek ki.

Hogy csak egy példát említsünk: Dianne Feinstein szenátor rossz egészségi állapota ellenére hosszú évekig betöltötte a hivatalát, mielőtt 90 éves korában elhunyt, alig néhány hónappal azután, hogy végül nyugdíjba vonult. Kaliforniában, amelynek szenátora volt, a tizedik legalacsonyabb a 65 év feletti szavazók aránya. A legkevésbé elöregedő 10 állam közül hétben van egy vagy több 70 év feletti szenátor.

Amerika egyre idősebb vezetőit valószínűleg valami mással magyarázhatjuk: az élettartam általános meghosszabbodásával elavultak az egykori szabályok. A Legfelsőbb Bíróság bíráira nem vonatkozik korhatár, és az Egyesült Államok alkotmánya csak az elnökök, a szenátorok és a képviselők alsó korhatárát határozza meg: 35, 30 és 25 évben.

A választott és kinevezett szövetségi tisztségviselők kötelező nyugdíjkorhatárának hiánya egy olyan világot tükrözött, ahol a legtöbb ember nem élt elég sokáig ahhoz, hogy megtapasztalja a demenciát, és ahol kevesen remélhették, hogy túlélnek egy szívrohamot vagy egy súlyos csonttörést. Az öregség nem jelentett problémát a tizennyolcadik, tizenkilencedik századi vagy a huszadik század elején élő elődeink számára. De érdemes szem előtt tartani, hogy az ötödik életévüket betöltött személyek várható élettartama több mint 20 évvel nőtt az alkotmány megalkotása óta, és a funkcionális romlás az öregedéssel jár.

Azok a megválasztott tisztségviselők, akik idős korukig ragaszkodnak a hivatalhoz, nem a demokrácia működését tükrözik. Éppen ellenkezőleg, a Freedom House szerint az idősebb államférfiak nagyobb valószínűséggel vezetnek kevésbé demokratikus országokat. Az Egyesült Államokban továbbra is sokan ragaszkodnak a hivatalukhoz, mert a státusz hatalmat és újraválasztási előnyt biztosít, különösen a szenátusban. A Feinsteinnel és Bidennel kapcsolatos közelmúltbeli tapasztalatok rámutattak, mennyire hiányosak azok a formális és informális mechanizmusok, amelyek egy adott poszton ülő vezető kiszorítására felhasználhatók.

A tavalyi közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 79%-a támogatná, hogy felső korhatárt vezessenek be a washingtoni választott tisztségviselőkre, 74% pedig a Legfelsőbb Bíróság bíráinak esetében is támogatná ezt a döntést. Az amerikaiak fele egy ötvenes éveiben járó elnököt részesítene előnyben, és bár az idősebb amerikaiak inkább idősebb elnököt választanának, a 70 év feletti válaszadók mindössze 5%-a szeretne saját korú elnököt.

Sokat idézett legenda, hogy amikor az első amerikai elnök, George Washington hatéves volt, kivágott egy cseresznyefát, és képtelen volt hazudni, amikor a tettével szembesítették. Bájos mese, de az amerikaiaknak egy fontosabb tényre kellene összpontosítaniuk az életrajzából: Washington nem volt hajlandó versenybe szállni a harmadik elnöki ciklusért, pedig minden bizonnyal nyert volna. Tudta, hogy ideje félreállni.

Nancy Qian
A szerző közgazdász, a chicagói Northwestern University professzora

©Project Syndicate