Vajon ki éri el a döntőt?
Taktikai csata várható a PSG–Arsenal BL-elődöntőben

Szerdán 21 órakor az Arsenal–Paris Saint-Germain (0–1) Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójára kerül sor, ahol hiába vannak előnyben a Párizsiak, igazán izgalmas összecsapás várható.
Ousmané Dembélé góljával a Paris Saint-Germain már a negyedik percben megszerezte a vezetést az Arsenal otthonában. A francia csapat háromemberes építkezéssel kezdett az Arsenal 4–4–2-es felállásával szemben, ami arra kényszerítette az egyik szélsőt (jellemzően Bukayo Sakát), hogy a pozícióját elhagyva segítse a letámadást. Ezek a szituációk lehetőséget teremtettek Nuno Mendes számára a felpasszokra, amiket rendszeresen ki is használt a balhátvéd. A PSG elmozgó középpályásai területet nyitottak a pálya közepén, ahová Dembélé lépett be, miközben a két szélső, Désiré Doué és Hvicsa Kvarackelia folyamatos mélységi beindulásokkal tartotta munkában az Arsenal védelmét.
A vendégek gólja is pontosan egy ilyen helyzetből született: Mendes-felpassz – Dembélé-megindulás a pálya közepén – Kvaratskhelia mélységi futása – Dembélé-gól.
Az Arsenal az első 25 percben nem tudott reagálni a PSG labdakihozatalaira. Ebben az időszakban Luis Enrique együttesének 29 passza volt a támadóharmadban – a maradék 65 percben aztán már csak 45. Mikel Arteta egy formációváltással (4–4–2-ről 4–2–3–1-re állt át) meg tudta akadályozni, hogy Dembélé zavartalanul vegye fel a labdát a pálya közepén, és onnantól kezdve inkább az Arsenal játszott veszélyesebben. Az xG tekintetében is a hazaiak teljesítettek jobban: az Arsenal 1,63, a PSG 1,16 gólra elegendő helyzetet alakított ki a meccsen.
Abban, hogy Arteta együttesének nem sikerült betalálnia, nagy szerepe van Gianluigi Donnarummának.
Az olasz kapus öt védést mutatott be a meccsen, az xGOT-alapján pedig – amely nem a lövés pozíciója alapján minősíti a helyzetet, hanem hogy a kapu mely pontjára tart –, 1,23 góltól mentette meg a csapatát.
„Két nagyon jó csapatot láttam ma, amelyek között minimális volt a különbség. Ők hatékonyak voltak a kapu előtt, és a kapusuk is fantasztikusan védett.
A gólon kívül nem történt semmi különös, az pedig egy egyéni villanás eredménye volt. Ilyen apró különbségek döntenek ezen a szinten.
A gól után egyre jobban játszottunk, csalódás, hogy nem jött össze legalább a döntetlen. Rengeteget tettünk bele ebbe a meccsbe. Az első tíz-tizenöt percben nehezen találtuk meg a ritmust, és nem tudtunk dominálni, nagyon nehezen szereztük vissza a labdát a kívánt területeken – ez több problémát is okozott” – nyilatkozta a meccs után Arteta.
A BL-elődöntők visszavágói voltak fókuszban a hétvégén
A Paris Saint-Germain B csapattal állt ki a Strasbourg ellen – a már matematikailag is bajnok párizsiak el is veszítették a meccset (1–2). Mikel Arteta nem forgatta fel nagyon a csapatát, az Arsenal azonban így is 2–1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Bournemouth-tól.
„Ma este teljesítettük a küldetést. Innentől kezdve az a célunk, hogy a visszavágót is megnyerjük hazai pályán. Az Arsenallal szemben nem engedhetjük meg magunknak, hogy elbízzuk magunkat. Ez egy olyan csapat, amely egy pillanat alatt képes megváltoztatni a párharc állását, akkor pedig kezdhetünk elölről mindent. Még semmi sincs megnyerve, nekik pedig nincs veszíteni valójuk a visszavágón” – mondta Luis Enrique.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.