Vonat elé vetette magát egy férfi, esélye sem volt túlélni

sinek k

Halálos kimenetelű vonatgázolás történt hétfőn az Eperjes és Nagysáros (Veľký Šariš) közötti vasúti szakaszon.

Egy, a szemtanúk elmondása szerint láthatóan zavart elmeállapotban lévő, ötvenes éveiben járó férfi egy fa mögül – a személyvonat érkezése előtt pár másodperccel – a sínekre ugrott.

A mozdonyvezető a rövid távolság miatt nem tudta megakadályozni az ütközést; hiába húzta be a vészféket, az illetőt nagy sebességgel elgázolta. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azonnal meghalt.

Az érintett vasúti szakaszon 11:30 órakor leállították a közlekedést, a forgalom a mentősök és a rendőrök helyszínelését követően állt csak helyre.

Az egyenruhások alkoholszondás vizsgálatot végeztek a mozdonyvezetőn és a kalauzon, a műszer azonban egyikük esetében sem jelzett. A rendőrség halálokozás bűntette miatt indított eljárást.

(joj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?