A néhány napja Spanyolországban letartóztatott, öt feltételezett al-Kaida-tag spanyol vállalatokon keresztül járult hozzá a terrorszervezet finanszírozásához, és kapcsolatban volt a március 1-én Pakisztánban letartóztatott Hálid Sejk Mohameddel, az al-Kaida harmadik számú vezérével – jelentette a spanyol sajtó.
Keresés
NÉMET SAJTÓ
Észak-Korea részéről nagyobb veszély leselkedik a világ békéjére, mint iraki részről – vélekedett a Bild am Sonntagnak adott interjújában Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója. El-Baradei az interjúban egyebek között kifejtette: mindkét esetben az atomfegyverek terjedése okoz aggodalmat.
Titokzatos szolgálat
Megszoktuk, hogy Szlovákia rendszerváltás utáni történetében volt egy 6 évnyi időszak, amelyben az állampolgár csak találgathatta, azért menesztettek-e egy titkosszolgálati főtisztet, pikáns ügyek részleteinek feltárásával megbízott nyomozót, mert az illető nagyon eredményes volt, vagy azért kötötte
Támogatottból túsz?
Lassan egy esztendeje annak, hogy lezajlottak a magyar választások, de az anyaországi politikai árkokat máig sem sikerült betemetni. Sok helyet igényelne mindazoknak a társadalmi és egyéb károknak akár csak a felsorolása is, amelyek ebből az indulatos politikai rivalizálásból fakadnak.
Az Erdélyi Hercegnő legendája
Egy festménnyel kezdődött, amely a Bieli-tóra néző domboldalon álló ház nappalijának falát díszítette. Előtte ültünk, és vendéglátónk, svájci újságíró barátom láthatóan büszkén kérdezte, hogy mit gondolunk, kitől van?
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Rácáfolva a papírformára, a BVSC nyerte a vízilabda Magyar Kupát az esélyesebb és címvédő Vasas ellen, miután a döntőben, hatalmas csata végén 7:6-os győzelmet aratott.
Marsi Márk remek vívással a hetedik helyet szerezte meg az olaszországi tőr Világ Kupa-versenyen.
Papok a lejtőn
Tarvisio. „Isten a lejtőkön is velünk van” mottó alatt megkezdődött a papok első síversenye az észak-olaszországi Tarvisióban. A jövőben évente megrendezendő lesiklóviadalra mintegy 40 lelkipásztor jelentkezett. „II.
SPORTFOGADÁS
A LOTO 10. játékhete (vasárnap) I. húzásának nyerőszámai: 4, 10, 28, 38, 42, 43; pótszám: 9. II. húzás: 20, 22, 26, 32, 40, 48; pótszám: 41.
JOKER-szám: 385 123.
LOTO 5x35: 4, 11, 15, 18, 29.
A KENO 10 szombati sorsolásának nyerőszámai: 15, 16, 19, 20, 25, 29, 35, 41, 42, 43, 44, 47, 50, 52, 61, 64, 65, 66, 69, 71.
Sĺ VILÁG KUPÁK
Pozsony. Japánban rendezték a férfi műlesiklást, s az első helyen holtverseny alakult ki a finn Palander és az osztrák Schönfelder között. Mindketten 1:41,14 perces időt értek el. Egy viadallal a szakági VK befejezése előtt a finn Palander vezet a horvát Kostelic előtt.
BAJNOKI PONTOKÉRT
KOSÁRLABDA. Férfi I. liga, az 1-6. helyért, 25. forduló: Inter–Slávia Nitra 83:84 (40:38), Lučenec–Komárno 96:73 (25:21, 19:23, 23:14, 29:15), Tarabus 22, ill. Ridzoň 17, Pezinok–Svit 77:82 (30:51); a 7-10. helyért, 23. forduló: Žilina–Handlová 79:76 (42:36), Levice–Prievidza 83:64 (40:36).
Női I. liga, 22.