Pozsonyban, Petőfi Sándor felújított szobrának újraavatásán mintegy kétezer ember emlékezett meg március 15-éről.
Keresés
Egy mobil miatt hárman fulladtak a WC-be
Maroktelefon lett a veszte Kenyában három fiatal férfinak: fel akartak hozni egy latrinába ejtett készüléket, beleestek az ürülékbe és ott lelték halálukat.
Rejtélyes kór terjed világszerte
Ismeretlen eredetű tüdőgyulladás-járvány terjed világszerte. A betegségben már hatan haltak meg Ázsiában, ketten pedig Kanadában. Közben a kór Németországban is megjelent, az Egészségügyi Világszervezet pedig "Nemzetközi egészségügyi veszélyre" figyelmeztet.
Fütyülés, bekiabálások a március 15-i ünnepségeken
Több helyen próbálták megzavarni a március 15-ei megemlékezéseket: a Múzeumkertben egy EU-ellenes kisebb csoport többször fütyüléssel, bekiabálással próbálta megzavarni a Szili Katalint beszéde közben; Marosvásárhelyen Kovács Lászlót elítélő és Orbán Viktort éltető feliratokat emeltek magasba, de az
NÁRODNÁ OBRODA
A Športka magáncég és a Tipos állami vállalat közötti többéves bírósági perbe beleszólt a pénzügyminisztérium. A Športka közel egymilliárd koronára perelte be a Tipost névbitorlás miatt.
Párizs bosszúja?
Brit vélemény szerint Franciaország komolyan gondolja, hogy az EU-bővítés akadályozásával bünteti meg a kelet-európai tagjelölteket azoknak az iraki kérdésben elfoglalt Amerika-párti álláspontja miatt.
Méltó régi nagy híréhez
Nemzeti ünnepeink olyan pillanatokat nyújtanak, amikor tizenvalahány millió szív egyszerre dobban, ugyanennyi torok egyszerre szorul el. De nem csak nemzeti ünnepeink hatnak ránk így.
Békét – önmagunkban!
Történelmünk legdicsőbb időszakát idézzük minden tavaszelőn, mert a szabadság történelmi vándoraira emlékezünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jellemzően azért változatlan érvényű, mert bár végkifejletében vitathatatlanul tragikus volt, végeredményét tekintve máig hatnak vívmányai.
A határon átlesve készülünk az Unióba
Átok ez, vagy áldás? – vetődik fel bennünk, figyelve a magyarországi uniós kampányt. Míg ugyanis nálunk a nagy felkészítés teljesen jellegtelen, addig az ottani elektronikus médiából naponta tudhatunk meg érdekes információkat a készülő új világról.
Winnetouk és Don Quijoték
„Rájöttem, hogy jómagam is építész lennék” – a hét legemlékezetesebb mondata ki más szájából hangzott volna el, mint a köztársasági elnökéből. Az éleslátású Schuster ugyan vagy negyven éve nem fogott malteroskanalat a kezébe, a magányos harcos most mégis ott tüsténkedett Trencsénben, ahol eddig várfal állott, most kőhalom.