Békét – önmagunkban!

Történelmünk legdicsőbb időszakát idézzük minden tavaszelőn, mert a szabadság történelmi vándoraira emlékezünk. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc jellemzően azért változatlan érvényű, mert bár végkifejletében vitathatatlanul tragikus volt, végeredményét tekintve máig hatnak vívmányai. Hiszen alapjaiban rendeződött át általa Közép-Európa az összeurópai forradalmi hullámverés nyomán. Ebben az értelemben, számítógépes szakzsargonnal szólva, teljes egészében kompatibilis a vén földrész jelenlegi társadalmi változásaival az, ami 1848 márciusában vette kezdetét Budapesten. Elsősorban azért, mert amint a jelenlegi európai egyesülési folyamat, elődeink szabadságért, egyenlőségért, testvériségért vívott harca sem jellemzően nemzetek, népek ellenében zajlott. Elmondhatjuk hát, a fennkölt eszmék bűvöletében élő forradalmárok s a hozzájuk csatlakozó önkéntesek, nemzetőrök, honvédek, volt császári tisztek, jó időben, jó helyen és a lehető legjobban cselekedtek, amikor a rendszerváltó tizenkilencedik század egész földrészünket érintő társadalmi átrendezéséhez hozzájárultak. Az akkori társadalmi, politikai viszonyok között persze törvényszerű volt, hogy a hatalom fegyverrel akarta megőrizni addigi pozícióit. Mint ahogyan ennek törvényszerű következményeként fegyvert ragadtak százezrek, akik a társadalmi haladást, a demokrácia vívmányait védelmezték.

Itt és most úgy tűnik, már egyáltalán nem – és remélhetőleg nem is csak egyelőre – 1848-1849 tragikumát, véráldozatait kell felidéznünk dicső elődeink síremlékeinél és a forradalmi emlékhelyeken. Hiszen alapjában véve megvalósulni látszik a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméje Európában. Mégpedig a tárgyalásos konszenzus alapján. S ha még akad is esetleg nemzeti, faji alapon kirekesztő téveszme, bármely oldalon legyen az, remélhetőleg csak elhanyagolható műszaki piszok a nemzeteket integráló feltartóztathatatlan társadalmi folyamatok útjában. Ami persze korántsem jelenti azt, hogy immár a Kánaán küszöbén lennénk, s a bőség kosara is minden bizonnyal nemes ideánk marad csupán, még nagyon-nagyon hosszú időn keresztül. Az európai nemzetek békéje viszont elérhető közelségbe kerülhet végre. Hogy így legyen, elsősorban önnönmagunkban kellene tartós békét teremtenünk.